2026. április 7., kedd - Herman

Események

Nagyszabású nemzetközi sportesemény jövőre Budapesten

605

Hatalmas mezőnyt, 1600 és 2000 közötti indulói létszámot várnak a magyar szervezők a karatésok jövő évi budapesti felnőtt-világbajnokságára, ami jelentős mennyiségű vendégéjszakát is hoz fővárosunknak.

A résztvevő sportszakemberek száma is elérheti a kétezret - jelentette ki Falusi Márton, a szervezőbizottság vezetője a hazai szövetség honlapjának azt követően, hogy a magyar fővárosban helyszíni szemlét tartott a Karate Világszövetség (WKF) magas rangú delegációja.

A 2023-as vb-t október 24. és 29. között rendezik a Papp László Budapest Sportarénában, a csúcsviadalt megelőzően itt tartja kongresszusát a WKF, emellett nemzetközi bírói továbbképzésre és vizsgára is sor kerül.
"Mind a versenyzők, mind a sportszakemberek hatalmas létszáma várhatóan megdönthetetlen rekord lesz, lévén 2024-től új formában rendezik a világbajnokságokat" - nyilatkozta Falusi Márton.

Elmondása szerint a sportág történetében a budapesti lesz az utolsó, hagyományos formában sorra kerülő klasszikus nagy vb, ahol még létszámkorlátozás nélkül indulhatnak a résztvevők, vagyis országonként és kategóriánként egy-egy nevezés lehetséges, illetve egyéni és csapatversenyeket is rendeznek. A magyarországi vb-t követő években ugyanakkor már külön egyéni és csapat-világbajnokságot bonyolítanak majd le, ahol például egyéniben legfeljebb 32 fő indulhat egy-egy kategóriában.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

Kézműves Ízek Fesztiválja - Húsvéti mulatság, 2026. április 4.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

Rekordrészvétellel zárult a 2026-os Bárány Napok program

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője