2026. április 8., szerda - Dénes

Események

Visszatért a pozsonyi karácsonyi vásár

474

Két év kihagyás után visszatér a pozsonyi Fő térre és Ferenciek terére a város legnagyobb karácsonyi vására.

A pozsonyi Fő téren álló, 12 méter magas karácsonyfán november 24-én kapcsolták fel a fényeket. A december 22-ig tartó vásár koncepciója a 2019-es évit követi, amikor is a város több újdonsággal is előállt, így például a készpénzmentes fizetés lehetőségével, a következetes hulladék-osztályozással, a visszaváltható poharak és a komposztálható edények bevezetésével. A vásárban több fertőtlenítő-állomást is kihelyeztek.

A különféle árusok mellett teret kap a nonprofit szektor és a fővárosban tevékenységet folytató kulturális intézmények is. Pozsony főváros standja például különleges és eredeti ajándéktárgyakat kínál a „Pozsonyi ikonok“ speciális kiadásból.

A Pozsonyi Karácsony fő szervezője idén a Pozsonyi Kulturális és Információs Központ (BKIS), amely megszólította és bevonta az együttműködésbe az egyes városrészeket és a városi szervezeteket is azzal a céllal, hogy a karácsonyi hangulat az egész fővárosban jelen legyen. Sok városrész saját karácsonyi vásárt is rendez, és Pozsony számos helyszínén tartanak adventi koncerteket, kvízeket, bazárokat, felolvasásokat, színházi előadásokat és kiállításokat.

A csütörtöki napok a szlovák színészek előadásában megvalósuló felolvasások jegyében telnek majd, miközben ezek jelnyelvre történő tolmácsolását is megoldják. A pénteki és szombati napok kellemes hangulatáról a tereken a szlovák zenészek koncertjei gondoskodnak, míg a vasárnapi programokat a családok és a gyermekek örömére állították össze.

pozsvas2

A programok azonban nem korlátozódnak csak a Fő térre és a Ferenciek terére, mivel a Klarisszák kiállító- és koncerttermében is lesznek adventi koncertek, illetve megrendezik a már közkedvelt swapokat is. Azokat a ruhákat, játékokat és könyveket, amelyeket a swapot felkereső látogatók nem cserélnek el egymás közt, a rászorulók részére juttatják majd el.

A karácsonyi hangulatot idén is fokozza a Karácsonyi erdő a Prímás-téren, amelyet a BKIS a Népművészeti Termékek Központjánál (ÚĽUV) tevékenykedő partnereivel együttműködésben készített. A téren található karácsonyfákat a pozsonyi általános iskolák és speciális általános iskolák tanulói díszítik fel saját készítésű, eredeti díszeikkel. A karácsonyfákat a későbbiekben jótékonysági szervezetekhez, illetve a hajléktalanok részére létrehozott szervezetekhez juttatják el, valamint a nehéz szociális körülmények között élőkhöz kerülnek.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője