2026. május 23., szombat - Dezső

turizmusdijElkezdődött a jelentkezési időszak a Magyar Turizmus Zrt. egy évtizede sikeresen működő programjára. A Magyar Turizmus Minőségi Díj elnyerésére 2016. március 31-ig lehet pályázni. A védjegytulajdonos Magyar Turizmus Zrt. pályázati programjának célja az, hogy a szolgáltatókat, kis- és középvállalkozásokat segítse.

huszar1Az idei első hosszú hétvégén a Skanzen a nemzeti ünnep örömére 48-as színtérré változik. Március 12. és 15. között egy igazi huszártáborba csöppennek a látogatók; a bátrak lóra pattanhatnak, kardot, csákót készíthetnek, de még huszárpróbának is alávethetik magukat. A huszártáborban a Történelmi Lovas Egyesület tart díszbemutatót.

szentendrei tavaszifeszt2016. április 8-24. között ismét igazi kulturális, összművészeti zsongás fogadja a Szentendrére látogatókat, hiszen a Tavaszi Fesztivál keretén belül több, mint 30 színházi, zenés, irodalmi és ismeretterjesztő programra kerül sor, valamint 10 kiállítás közül választhat majd a közönség.

repuloAz Európai Unió több mint egymillió euróval támogatja a szabad légtérhasználat bevezetésének előkészítő tanulmányát a közép-európai funkcionális légtérblokkban. A HungaroControl tájékoztatás szerint 2017 áprilisában záruló projekt az ő vezetésükkel konzorciumban valósul meg, célja a közép-európai funkcionális légtérblokkon belül a szabad légtérhasználat bevezetésének előkészítése.

futoA turizmuson belül a futóturizmus lehet az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a következő években, a futóversenyeknek nemcsak egészséges életre nevelő, szemléletformáló hatásuk van, hanem kézzelfogható gazdasági hasznot és pozitív külföldi médiavisszhangot is generálnak – hívta fel a figyelmet Varga Mihály a futóversenyek pozitív nemzetgazdasági hatásaira.

opera kampanyKéthetes előkampány után március 3-án startol az Opera új imázskampánya. Az alkotók merész lépésre szánták el magukat: csak fekete-fehér kreatívokkal jelennek meg. Mi az új koncepció, hogyan illeszkedik az eddigi sorba? – az alkotók erről beszéltek a Kreatívnak. Mutatjuk a kampányfotókat és a werkanyagot is.

Elképesztő trendet ért el egy magyar mézeskalács-késztő mester videója, amit február 26-án este posztolt a Mézesmanna nevű Facebook-oldalára, és három nap alatt több mint 40 millióan tekintettek meg. Czink Judit cukrászmester Ajkán él, és eddigi mézeskalács videóival is sok tízezres közösséget szólított meg.

toros napokA Szoboszlói Toros napok nyitja meg a hajdúszoboszlói gasztrokulturális programok sorát a 2016-os évben is! A rendezvény célja a hagyományok ápolása, a régmúlt disznóvágások hangulatának felidézése! A fesztiválon számos népi és táj jellegű étel mellett, lelket melengető magyar pálinkák és borok is szerepelnek a kínálatban.

lisztkukacokA jazzjátszótéren nincs hinta, nincs csúszda, nincs mászóka és nincs homokozó. Hogy akkor mivel lehet ott játszani? Gondolatokkal, érzésekkel és mindenekelőtt: hangokkal meg ritmusokkal. No és persze egymással, ahogy arra Dés András, Bacsó Kristóf és Fenyvesi Márton mutat példát. Mert számukra a közös rögtönzés, mint minden igazán komoly játék, elsősorban a figyelemről szól.

epiteszetifilmnapokNincs menekvés, indul a 8. Budapesti Építészeti Filmnapok! A Kortárs Építészeti Központ szervezésében 2016. március 3-6. között 8. alkalommal rendezzük meg ezt az egyedülálló tematikájú fesztivált, mely időközben Európa második legnagyobb építészeti filmes seregszemléjévé nőtt, a régióban pedig az első építészettel foglalkozó filmes esemény.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője