2025. augusztus 3., vasárnap - Hermina

A Magyar Nemzeti Múzeum Magyarország első országos múzeuma, a magyar múlt tárgyi emlékeinek őrzőhelye. 1802-ben gróf Széchényi Ferenc engedélyért fordult I. Ferenc császárhoz, hogy Magyarországra vonatkozó gazdag gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt a dátumot tekinthetjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének.

Budapest egyik legfrekventáltabb helyén, a külföldi és hazai turisták által sűrűn látogatott Budai Vár északnyugati sarkán található a  múzeum impozáns épülete. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum feladata a magyar és a kapcsolódó egyetemes hadtörténelem tárgyi emlékeinek kutatása, feltérképezése, feltárása.

Budapest egyik legjelentősebb múzeuma, a főváros történetének dokumentumait, tárgyi emlékeit gyűjti. Központja Budapesten az I., Szent György tér 2. szám alatt van. De a Budapesti Történeti Múzeum részlegei a főváros különböző helyein működnek.

XIV. Országos TDM Konferencia, 2015. december 3-4.A Magyar TDM Szövetség szervezésében, 2015. december 3-án és 4-én kerül megrendezésre a szakmai tapasztalatcserét elősegítő országos TDM konferencia, amely helyszínéül ezúttal Gyula városa szolgál. A Szövetség szervezési munkálatait a helyi TDM, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. segíti.

refertil projektMagyarország az egész Európai Unión belül az újrahasznosított foszfát gyártás tudományos és ipari tudásközpontjává illetve rövid időn belül elsődleges nemzetközi mezőgazdasági beszállítójává is válhat. A 2015. szeptember 30-án lezáruló magyar vezetésű, tervezésű és az EU28 tagállamra kiterjedő Refertil-projekt sikeresen új 3R bioszén/biofoszfát technológiát és újrahasznosított termékeket fejlesztett ki és tesztelt le.

frankfurtiautoszalonIdén 66. alkalommal gyűlnek össze a legnagyobb gyártók, hogy a Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon (IAA) bemutassák újdonságaikat. Régi hagyományt őriznek ezzel, az IAA ugyanis 1897-ben született, alig néhány évvel az autómobil feltalálása után.

Kapcsolódó kép2015. szeptember 28-án kezdődik a 10. Múzeumok Őszi Fesztiválja, melyre különleges programkínálattal készülnek a múzeumok. A november 15-ig tartó rendezvénysorozaton 150 múzeum közel 1600 programmal várja a látogatókat országszerte.

handwerkmesse2016. február 24-március 1. között kerül megrendezésre Münchenben az INTERNATIONALE HANDWERKSMESSE, amely nemzetközi kézműipari vásár. A legutóbbi, 2015-ben megtartott kiállításon több mint 1000 kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait több mint 131.000 látogatónak. A vásár tematikája rendkívül széles körű.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány ingyenes családi egészségnapján a népszerű fellépőn kívül táncbemutatók, gyerekfoglalkozások, ugrálóvárak garantálják a jó hangulatot. A Nemzetközi Diabétesz Világnap alkalmából Egészségpiaccal, ingyenes szűrésekkel, szakmai előadásokkal, diabétesz sétával  és tanácsadással is várjuk a látogatókat a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központba.

Bereznay Tamás, Metro GasztroakadémiaNem véletlen, hogy az AlkoholSTOP programot egy egészségügyi alapítvány indította. S az sem, hogy egy gyermekkórházhoz kötődik a javaslat. A Heim Pál Alapítvány munkatársai ugyanis úgy gondolták, hogy az alkoholfogyasztás visszaszorítását megelőzéssel, azaz a kamaszkorú gyermekek körében végzett ismeretterjesztő munkával kell kezdeni.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője