2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

A kávé mint fűszer?

828

coffeeA Nespresso az élen jár, ha innovációról van szó, és nem csak a technikai újítások jellemzőek rájuk, hanem a gasztronómia terén is rendszerint előállnak valami szenzációval. Idén április 27-én például Atelier néven csúcsgasztronómiai rendezvényt szerveznek három séf, egy cukrász, egy sommelier és egy barista részvételével.

A kávét általában étkezés után fogyasztjuk, ezért hát érthető, hogy a Nespresso március 31-i sajtótájékoztatója előtt gondolni sem mertem rá, hogy kávéval fűszerezzem például a csirkét. Az eseményen azonban megkóstolhattuk a válogatott séfek által elkészített mesterműveket, és kiderült, hogy ennél jobb párosítást nem is álmodhatnánk. A fahéjvirággal sült pisztáciás és Dulsão do Brasil kávés morzsában forgatott csirkemell karfiolkrémmel Segal Viktor fogásában is meghökkentő egyensúlyban voltak az ízek. 

A séf így fogalmazta meg a kávé és az étel rendkívüli házasítását: „Mindig izgalmas kávét párosítani az ételekhez. Minden ételben teljesen más módon és textúrában jelenik meg a kávé: egy zöldség mellett vagy éppen fűszerként egy húsételben.”

Az áprilisi rendezvény helyszínéül a Kopaszi gát Öböl házát választották a szervezők, ahol Segal Viktor, Volenter István és Tivadar György társaságában készíti el a rendkívüli kávés fogásokat. A rendezvényt a májusi Bocuse d’Or budapesti döntője inspirálta, hiszen most először Magyarországon lesz a legnagyobb gasztronómiai verseny európai fináléja, amelynek egyébként aranyfokozatú támogatója a Nespresso.

Az Atelier jelentése „műhely”, ugyanis a rendezvényen a vendégek nem csak finom, gyönyörűen tálalt ételeket kóstolhatnak, hanem bepillantást nyernek azok elkészítésébe is. A desszertekért a Somlyódy-Gerő Eszter felel, aki lenyűgöző passio zselés kókusz mousse-szával már levette lábáról a sajtó képviselőit. A rendezvény kávészakértője, Tóth Sándor, magyar bajnok barista lesz.

(Forrás: marieclaire.hu - Mészégető Marcsi)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője