2024. május 9., csütörtök - Gergely

Minden eddiginél nagyobb sikerrel zárult az ötödik Nyugdíjas Expo, amelyet 2013. november 29 és 30-án Budapesten a SYMA Konferencia- és Rendezvényközpontban rendeztek meg. Gallisz Tamás, az esemény főszervezője a zárónapon munkatársunknak elmondta, hogy bár pontos statisztikája még nincs, de meggyőződése, hogy az idei sikerült a legjobban.

Köln a téli Európa térképén is vakító fénnyel ragyog ki a városok közül. A karácsonyi vásárok fahéj illata, forralt borai és ünnepi hangulata több millió turistát vonz minden évben a Rajna parti városba. Karácsonyi fényektől izzik az óváros, a folyó part, a vásárló negyed és a városképből kiemelkedő katedrális is.

A Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. 2015 végéig építheti a Magyar Turizmus Zrt. standjait a külföldi kiállításokon, 750 millió forintért, írta a Világgazdaság.A korábbi szerződések általában egy évre szóltak, a legutóbbi szeptemberben járt le, most azonban decemberre módosult a szerződés hatálya.

Dél-Lengyelországban népszerűsítette tagjait a Turisztikai Hotel Klaszter a MT Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság által 2013. október 8-án, 9-én és 10-én szervezett, három lengyel város érintő roadshow keretein belül - értesült az Esemény Menedzser.

allatkertA kellemesebb időjárású októberi napok kiválóan alkalmasak a többórás sétákra Magyarország legszebb és legérdekesebb állatkertjeiben és vadasparkjaiban. Nemcsak a gyerekek élvezik az állatok látványát, a felnőtteknek is feledhetetlen élményt nyújtanak a hazai és egzotikus élőlények. De hol vannak a legjobb helyek?

Egyre népszerűbb az online kereskedelem, és szakértők szerint az elkövetkezendő években további növekedés várható. Mégis a kis- és középvállalkozások csupán egyhatoda rendelkezik jelenleg webshoppal. Az internetes áruház készíttetésének útjában elsősorban az anyagiak állnak - amit a csalók ki is használnak -- áll a http://webaruhazkeszites-web.hu legfrissebb kutatásában.

Ne legyen babonás! Nem éri meg! Minden hónap 13-án 13 % kedvezményt adunk a Hotel Benczúrban normál árainkból. Ajánlatunk érvényes a visszavonásig. Foglalás: kizárólag e-mail-ben az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen "Babona akció" megjelölésével.

A belvárosi üzletvezetőknek vissza kell térniük az alapokhoz, hogy kiszolgálják vevőik igényeit – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatásából, amelyet eljuttatott az OGH Hírügynökséghez. A felmérés szerint a legtöbb európai még mindig a helyi boltokban vásárol a legszívesebben, sokkal inkább, mint online vagy a városon kívül.

Gyászos képet fest a hazai non-profit szféra webes jelenléte, óriási a digitális szakadék a civilek között -értesült az Esemény Menedzser a marketingszoveg.com összeállításából.

Manapság elsősorban a kütyügyártók közötti szerzői jogi pereskedésektől hangos a sajtó és a tárgyalótermek, de ugyanez megesik a játékgyártók között is, ha kiéleződik közöttük a verseny, hát még, ha az egyik a másik termékeit másolja.

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

More details
Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

More details
Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

More details
Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

More details
Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details