2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

free2018. február 21-25. között kerül megrendezésre Münchenben a f.re.e utazás- és szabadidő-kiállítás. A f.re.e Németország egyik legjelentősebb élményvására a szabadidő és az utazás területén. Legutóbb, 2017-ben 135.000 látogató érkezett, valamint 65 ország több mint 1300 kiállítója mutatkozott be.

furdozoMárcius 19-én, a Víz Világnapját megelőző vasárnap pezsdítő programok széles választéka várja korosztálytól függetlenül a vendégeket Budapest fürdőiben. A látogatók különböző stílusú kulturális produkciókkal és sportprogramokkal találkozhatnak: koncertek, DJ, hastánc produkció, tradicionális cigány muzsika és úszóversenyek is várják a kikapcsolódni vágyókat.

csokifesztMi folyik itt, kérem szépen?! Csokoládé csokoládéval. Persze nem csak folyik, törik is. Ha törik, ha szakad, a lyukas, a kerek, a szögletes, a fehér, a fekete, a barna, a mogyorós, a kekszes, a lapos, a tömör, a csomagolt, a meztelen, az édes, az idei, a tavalyi, a keserű, a pálinkás, a likőrös, a sörös csokoládé, mind-mind felbukkan a Messzi István Sportcsarnokban.

lego lanchidTeljesen új, bemutató kiállítás, több millió kockából álló elképesztő, óriási építmények, interaktív kiállítási tárgyak, 15 kamionnyi kocka és berendezés, 3000 m2-es felület, 100 db makett várja az érdeklődőket, akik ellátogatnak a Kocka fesztiválra Budaörsre. Több száz kiállított tárgy lesz látható gyerekek és felnőttek számára.

vasutmodellIdén hatodik alkalommal rendezik meg egyik legkedveltebb, leglátogatottabb eseményt, a Szolnoki Országos Vasúttörténeti- és Vasútmodell-kiállítást március 17-19 között az Aba-Novák Agórában. Magyarország legnagyobb H0 terepasztalán felfedezhető lesz a 170 éves Pest-Szolnok vasútvonal tiszteletére megalkotott Ó-Szolnok állomás, vagy a szolnoki kötődésű Stadler mini szerelvényei is.

sonka2017. április 16-17. között ismét megrendezésre kerül a bábolnai sonkafesztivál.. A kulturális műsorok mellett lesz szabad program, kézműves bemutatók és vásár, hungarikumok kóstolása, sonka kostólás és vásár., sonkák versenye. A fesztivál látogatása ingyenes. RENDEZŐ: a Magyar Sonkalovagrend

szerihusvetRügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn életre kel Ópusztaszeren a skanzen. Korhű ruhákba öltözött menyecskék, legények elevenítik meg az ünnepi szokásokat. Ételszentelés, tojásfestés, régimódi locsolás, muzsikaszó, meglepetések és nyeremények, várják mindazokat, akik a természethez közel szeretnék ünnepelni a feltámadást.

baranyJön Budapest legnagyobb ingyenes húsvéti családi fesztiválja! Ingyenes koncertek, báránysimogató, fenséges húsvéti ételek és rengeteg gyermekprogram a Riska támogatásával a Húsvéti Bárányfesztiválon 2017. március 26-28 között a Vajdahunyadvárban! Ott lesz Dj Dominique, Korda György és Balázs Klári, Zoltán Erika,Kasza Tibi is!

husvet4A Duna Residence  üdülőpark Tata városához közel fekvő csendes faluban, Dunaszentmiklóson a borairól és gyönyörű tájairól ismert neszmélyi borvidéken található. A Gerecse csodálatos környezetében található üdülőpark a természetet, a sportokat kedvelőknek, a wellness szerelmeseinek és a kulturális emlékek iránt érdeklődőknek nyújt felejthetetlen élményt.

husveti csomagSzeged, a Napfény városa tavasszal is gyönyörű, ilyenkor a Széchenyi tér virágba borul, a város pedig megtelik élettel. Töltsön el a belváros szívében, a négy csillagos Dóm Hotelben két meghitt éjszakát, és pihenje ki fáradalmait a műemlék épületben helyet kapott Anna Fürdőben! Tekintse meg részletes ajánlatunkat.

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője