2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

fittnessA FitBalance rendezvényein szeretnék felhívni a figyelmet a mozgás valamint az egészséges életmód fontosságára, ezért folytatódik a „Sztárok az egészségért” program. A program keretén belül ismert ember vállalják, hogy a helyszínen kipróbálják a különböző mozgástípusokat, és részt vesznek az egészségügyi szűréseken is!

bor badacsonyA Tokaji Március programsorozat célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa mindazt, ami Tokajt hazánk kiemelkedő borvidékévé teszi Az eseménysorozat a legfontosabb pincészetek mellett felvonultatja a borhoz köthető tokaji szervezeteket, programokat, a terület turisztikai, gasztronómiai, illetve művészeti kínálatát is.

palyakezdoA siker új kovácsa, az Y generáció jött, látott és győzött! A fiatal, ambiciózus, már a munkaerőpiacon lévő Y-ost megszerezni és megtartani azonban egész más eszközökkel, módszerekkel lehet, mint akár az X generációs elődeiket. Kreatívak, tehetségesek, és ha megfelelően motiváltak, elhordják a hegyeket.

repuloŰzzük el a telet Amszterdam tulipánjaival, hangolódjunk a nyárra Athénban, és pezsdítsük fel a szerelmi életünket a romantikus Velencében. Természetkedvelőknek ajánlott a vidéki Anglia gyöngyszeme, az East Midlandsről elérhető Nottingham, urbanista építészetrajongóknak pedig inkább az európai Manhattannek becézett Rotterdam.

fenyfesztVilágszerte rendkívüli népszerűségnek örvendenek a fényfesztiválok, melyek a technológia fejlődésével egyre látványosabb, monumentálisabb élményt nyújtanak. A fesztiválok kínálatában még mindig újdonságnak számít ez a műfaj, hazai viszonylatban pedig mindeddig nem találkozhatott vele az élményekre éhes közönség.

mondoconA MondoCon a japán rajzfilmek és képregények szerelmeseinek, a cosplay és a videojáték-rajongóknak, valamint a sci-fi, fantasy műfajok kedvelőinek nyújt egész napos változatos programokat 2008 óta, töretlen népszerűséggel! Idén tavasszal sem maradnak MondoCon nélkül a rajongók.

oraAjándékba kapják a belépőjegyüket azok, akik március 21. és március 30. között véradáson vesznek részt és regisztrálnak a Wake-Up! Day szervezőinél. A véradók Hosszú Katinka, Shane Tusup, Lisa Nichols, Marisa Peer, Jeffrey Allen, Kemény Dénes, Pásztor Anna és Litkai Gergely előadásait hallgathatják meg.

viztarozoMár-már hagyomány, hogy a Fővárosi Vízművek a víz világnapja alkalmából megnyitja a közönség előtt egy-egy létesítményét. Ezúttal a vízművek két legrégebbi víztároló medencéjének egyikében lehet körülnézni, köszönhetően annak, hogy leeresztették a benne tárolt csaknem 11 ezer köbméter ivóvizet.

utazasNémetország beutazó turizmusa a 2016-os évet sorban a hetedik rekordereményével zárja. A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint december végéig 80,8 millió nemzetközi vendégéjszakát jelentettek a legalább tíz ággyal rendelkező német szálláshelyek – ez egy százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának számait.

bondexpoNémetország egyik legnagyobb ipari ragasztástechnológia szakvására a BondExpo, melyet egy időben és helyszínen, a stuttgarti impozáns, új, repülőtér szomszédságában található vásárterületen rendeznek meg a MOTEK szereléstechnikai és automatizálás témájú kiállítással. Mindkét kiállítást informatív kísérőprogramok gazdagítják a hagyományos vásári jelenlét és B2B mellett.

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője