2026. május 24., vasárnap - Eszter

gyerekekBalatonszemesen június 16-ától idén debütál az egész nyáron át tartó programsorozat a felújított, régi kertmoziban. Kicsiknek és nagyoknak, bringásoknak, lelkileg felüdülni vágyóknak itt kellemes és tartalmas időtöltésben lehet részük. A kisgyermekekkel érkező családoknak minden nap - hétköznap is - délután két-két gyerekelőadás megtekintésére lesz lehetőségük.

babaJótékonysági gálaestet szervez 2017. június 16-án – az EMMI támogatásával – a Várva Várt Alapítvány. A gálaest célja a krízishelyzetbe kerülő babák és szüleik támogatása, illetve az örökbefogadás népszerűsítése. Az est háziasszonyát, Pataki Zitát kérdeztük – akit az ország leginkább az RTL Klub meteorológia hírszerkesztőjeként illetve rádiós műsorvezetőként ismer – honnan is fúj a szél, miért vállalta el a gálaest házigazdai szerepét?

gyerek olvasNyári foci tábor gyermekeknek Budapest szívében 7 éves kortól, ahol ráadásul az angol gyakorlására is lehetőség van. Hogyan lehetséges ez? A tábort az a Future Stars FC szervezi, melynek alapítója és vezető edzője Steve Yeboah, aki teenagerként még Angliában, a Leeds United-nél focizott, majd Írországban szerezte meg UEFA B edzői licencét.  

gyerekekVarázslatos erdei környezetben, szabadtéri sportprogramokkal, friss hegyi levegővel és csodás élményekkel várjuk nyári táborozásra a gyermekeket Eplénybe. Minden nap egy újabb sporttal ismerkedhetnek meg a táborozók mindezt biztonságban, szakértő kezek között. Öt napos nyári táborunkat rendkívül kedvező áron, 65.000 Ft-ért kínáljuk bentlakással és teljes ellátással.

zootaborA JátékMester Élményprogram 2003-ban kapott először lehetőséget a Fővárosi Állat- és Növénykerttől a nyári tábor szervezésére. Azóta is évről évre egyre több gyerek szünidei kikapcsolódásáról gondoskodunk. A Zoo Tábor a gyerekek és a szülők körében egyaránt népszerű.

gokartKíváncsi vagy rá, milyen lehet eltölteni egy hetet a Hungaroring Legendás Forma 1-es pályájának miliõjében? Modern, 270 köbcentis Honda motorokkal szerelt Sodi GT4-es gokartokkal most lehetõséged nyílik rá! Feledhetetlen élmény, jó társaság, családias hangulat, garantált adrenalin bomba!

nyomozasSzeretnétek tudni, mi az igazság az egyenruhások munkájáról? Akkor itt a helyetek, megmutatjuk, mi az, ami más, mint a filmeken! Többek között megláthatjátok, hogyan, mivel helyszínelnek az igazi zsaruk! Elkészíthetitek a saját ujjlenyomatotokat! Megtudjátok, mi a különbség a fehér és fekete derékszíjas rendőrök között! Igazoltathattok aktív rendőrökkel!

skanzen punkosdVárjuk a 6-12 éves gyerekeket nyári napközis táborainkba, ahol a Skanzen egyedi lehetőségeit kihasználva tartalmas és szórakoztató időtöltést kínálunk.Válogass gyerektáboraink közül! Különböző korcsoportokra és témákra lebontva kínálunk tartalmas időtöltést. Íme a nyári táboraink kínálata a 2017-es évre.

korda taborForgass, szinkronizálj, szerepelj, ismerd meg minden kulisszatitkainkat! Idén nyáron is megrendezzük profi filmes szakemberek közreműködésével - Közép-Kelet-Európa legnagyobb filmes élményközpontjában - filmes táborunkat 8-14 éves gyermekek számára. Íme egy kis étvágygerjesztő a szakmai programból...

marketingkommunikacioNem elég jónak lenni, annak is kell látszani – tartja a mondás. A nehéz piaci körülmények között pedig különösen igaz, jó marketing nélkül nagy eséllyel lehúzhatjuk a rolót. Azonban ez a terület manapság olyan gyorsan változik, hogy cégvezető legyen a talpán, aki követni tudja a trendeket.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője