– Van valamilyen személyes kötődésed az örökbefogadás témájához?

– Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen akármilyen meglepő, 1996-1999-ig az örökbefogadás területén dolgoztam. Bár az emberek leginkább a kereskedelmi televíziózásból ismernek, valójában mindig volt egy civil szakmám. Amikor történetesen 1996-ban elvégeztem a tanárképzőt, egyszerűen nem volt magyar szakos tanári státusz, meghirdettek viszont egy pedagógusi állást az akkori pest megyei gyermekvédelmi intézetnél. Jelentkeztem, és legnagyobb meglepetésemre – mert erre tényleg nem készültem – az örökbefogadás területén találtam magam, ahol a főnököm ráadásul be is iskolázott. Így aztán elvégeztem az Államigazgatási Főiskolát, amely a gyerekvédelem alapja.

Névjegy: Pataki Zita

Előbb 1996-ban az ELTE magyar–könyvtár szakán, majd 1999-ben az Államigazgatási Főiskolán és 2004-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, végül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pszichológia szakán szerzett diplomát. Kezdetben a miskolci televízió műsorvezetője, utána a Petőfi Rádió tudósítója volt. Jelenleg az RTL Klub időjárás-jelentéseiben szerepel rendszeresen, mint meteorológiai hírszerkesztő. A Gazdasági Rádióban közel 5 évig vezette a Hétfő - egy nő című műsorát, amiben sikeres nőkkel készített riportokat. Április óta a Class Fm Morning Show műsorvezetője. Pályáját tanárként tervezte kezdeni, de a pest megyei gyermekvédelmi intézetnél kapott állást 1996-ban, ahol közel 60 gyermek örökbeadásában vett részt.

 – Akkor igazán nem unatkoztál! Hogy érezted magad ezen, a számodra teljesen új területen?

– Egész lényemmel azt éreztem, nagyon-nagyon jó helyen vagyok, hogy örökbefogadást intézek. A munkám során egyrészt olyan gyerekeket kellett megismernem, akik már örökbe adhatóak illetve állami gondozottak voltak. Másrészt fogadnom kellet azokat a szülőket, akik szerettek volna gyermeket örökbe fogadni. Az első interjút én készítettem velük. Elmondtam nekik mi ennek az útja, én küldtem el őket környezettanulmányra, beszéltem a pszichológus kollégámmal , elküldtem őket egy beszélgetésre, és aztán az összes irat hozzám került vissza. Végül én értesíthettem az örökbefogadásra váró szülőket, hogy „vár rájuk” egy gyermek, azaz a jó hír hozója is én voltam.

– Amikor arról beszélsz, hogy örökbefogadásra váró gyerekekkel találkoztál, ők akkor hol éltek?

– A gyermekek nevelőotthonokban vagy nevelőszülőknél éltek. Nagyon-nagyon fontosnak tartottam, hogy ne csak aktákból ismerjem meg őket, személyesen is szerettem volna látni a gyerekeket. Volt olyan „gyermekem”, aki nevelőotthonban volt már, elmúlt 3 éves, és 80%-os látássérült volt. Nem akartam viszont csak a régi orvosi papírokra támaszkodni az örökbeadásnál, nem éreztem volna magam így biztonságban. Fontos volt számomra, hogy úgy tudjam örökbe adni, illetve támogatni, képviselni a gyermeket, hogy én lehetőleg mindent tudjak róla. Megfogtam, és elvittem szemvizsgálatra, ott ültem vele a váróban, hogy így is kialakuljon vele kontaktusom, hiszen ez is segíthetett abban, hogy a lehető legjobb szülőket megtaláljam számára. Fantasztikus volt, egy tündéri, cserfes kislány. Végül arra a szülőpárra, akire a választásom elsőre esett, minden rögtön klappolt, nem is gondolkodtak...

– Ténylegesen mennyire fontos volt a szereped abban, hogy milyen szülőkhöz kerülnek a gyermekek?

Minden héten volt egy értekezlet, ahová jött a pszichológus, és ott volt a gyám – a gyermekvédelmi intézet mindenkori igazgatója. Az ő aláírása került a határozatra, hogy támogatja-e az örökbefogadást. De nekem őket – a pszichológus kollégámtól kezdve a nevelőszülőkön át – ugyanúgy meg kellett győznöm, hogy szakmailag miért támogatjuk az adott ügyet. Én voltam tehát az, aki vitte ez értekezletre a „párosításokat”, és emlékeim szerint abban a mintegy 60 örökbe fogadásánál, amelyben közreműködtem, nem fordult elő egy eset sem, amikor a jövendőbeli szülők nemet mondtak volna.

– A későbbi jogi tanulmányaid is a gyermekvédelemhez kapcsolódtak még?

– A szakdolgozatomat például a csecsemőgyilkosságokból írtam. Nagyon érdekelt ez a terület, és mivel gyermekvédelemben dolgoztam, nyilván ebből adódott, hogy ezt a témát választottam. A sors érdekessége egyébként, hogy amikor a jogi egyetemen elkezdtem tanulni, a csecsemőgyilkosság még privilegizált esetnek számított. Ez azt jelentette, hogy akkoriban még felmentették az anyát speciális pszichikai állapotra hivatkozva. De tanulmányaim közben változott a törvény, és a privilegizált esetből áttették alapesetbe, sőt a BTK súlyosbító körülményként vette 14 év alatti gyermek megölését. Tehát kettő fokot súlyosbodott ugyanannak a tettnek a jogi megítélése. Én arra voltam kíváncsi a szakdolgozatomban, hogy adott esetben ugyanaz a bíró hogyan éli meg, hogy egy anyát korábban felmentett, majd jön egy törvényi módosítás és ezután ugyanolyan tettért börtönre kell ítélnie egy másik elkövetőt.

Várva Várt Alapítvány

Minden emberi élet felbecsülhetetlen érték, melyet kötelességünk védeni. Az alapítvány munkatársait ez motiválja minden egyes esetben, mikor körülményeiknél fogva veszélyeztetett, azaz krízishelyzetbe került kismamák fordulnak hozzájuk segítségért. „Célunk, hogy minden segítséget megadjunk a segítségre szoruló anyukáknak, hogy magzataikat kihordják, megszüljék, és saját családjukban nevelhessék” – hívja fel a figyelmet Lukács József, a Várva Várt alapítvány vezetője. Amennyiben ez ellehetetlenülne, a gyermekeket a szülő kérésére olyan családokhoz adják örökbe, ahol valóban várva várják őket.

– Mi derült ki a kutatásodból?

– Nagyon sok interjút készítettem, de egy biztos: a bírói ítélettől függetlenül annak a nőnek az élete, aki ilyen tettet elkövetett, mondhatni örökre megváltozott. Ezért támogatom azt, hogy segíteni kell a bajba jutott nőkön, és bizony ott van erre az a 8-9 hónap, amíg a család vagy egy civil szervezet ténylegesen segítséget tud még nyújtani, hogy ne történjen katasztrófa. Meggyőződésem, hogy nagyon fontos szerepük van ezen a területen a civil szervezeteknek, hogy egy kétségbe esett helyzetben lévő nő ne jusson el a léleknek olyan mély bugyraiba, hogy végzetesen rossz döntést hozzon. Ha a gyermekét kihordja, és ebben van támasza, segítünk neki, akkor egy jobb utat tud választani.

– Olyan történetről tudsz, amikor olyan szülők akartak örökbe fogadni, akinek már volt saját vér szerinti gyermekük?

– Persze, igen, ez is egyébként nagyon gyakori volt. Az én „praxisom” alatt legalább 60%-ban előfordult, hogy saját gyermekük mellé szerettek volna még testvért. Sőt olyan is előfordult, hogy ugyan még nem született saját gyermekük, de amint örökbe fogadtak, fél éven belül várandós lett az anyuka. ..

– Van rálátásod azoknak a gyermekeknek a sorsára, akiknek te segítettél családba kerülni?

– Ez nagyon-nagyon jó kérdés. Ha kiszámoljuk, mára már minden gyermek, akinek segítettem, nagykorú lett (még azok is, akiket csecsemőkorukban segítettem családhoz). Most, hogy felkérést kaptam a Várva Várt alapítványtól, a Facebook-on megosztottam az esemény hírét, és arra kértem őket, hogy akiket Pest megyében örökbe fogadtak, jöjjenek el a gálaműsorra, mert szeretném őket látni. Kíváncsi vagyok, milyen családban nőttek fel, milyen élményeik vannak, egyáltalán hogyan élték meg a sorsukat? Úgyhogy nagyon remélem, eljönnek, és én örömmel adok tiszteletjegyet nekik!

Közelebbről két családról van tudomásom. Az egyik különösen emlékezetes találkozás volt. Az apuka látott meg engem. Mentem Szentendrére, és egy autó mellém ért. Egy férfi integet az autóból, hogy álljak le. Nagyon pánikba estem, nyilván nem akartam leállni, próbáltam nem észrevenni. Dehogy fogok én leállni, udvarolni akar talán így? Aztán megint mellém ért, és egy gyermekfotót odanyomott a szélvédőre. Végül oldalra álltam, és az apuka megkérdezte, hogy megismerem-e a gyermeket? Könnyes szemekkel mondta: Zita, te voltál az, aki örökbe adtál nekünk! Feljött bennem hirtelen az egész történet, mert az örökbefogadás évében náluk is karácsonyoztam. A szülők azt mondták, hogy nekik egy angyalt adtam és azt kívánják cserébe, hogy nekem is egy angyal segítse utamat. A kislányról kaptam egy fotót, ez a mai napig megvan – bár már ő is felnőtt közben – és nagyon tehetséges!

Az örökbefogadó családban lett virtuóz

Sokan emlékezhetnek a több mint 1millió nézőt képernyő elé vonzó Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorra, amelynek zsűri- és közönségdíját egyhangúan az akkor 15 éves Lugosi Dániel Ali nyerte el valóban virtuóz klarinéttudásával. A fiatalembert néhány naposan fogadták örökbe szülei, akik „sportos” életmódra is kívánták őt terelgetni. Ám zenei tehetsége 9 évesen más irányba fordította sorsát, sőt Ali mára már a bécsi zeneművészeti egyetem rendkívüli tehetségek szakán fejlesztheti zenetudását.

Várva Várt Alapítvány - Jótékonysági gálaest, 2017. június 16.

Időpont: 2017.06.16, péntek 19.00 óra
(18 órától gyermekprogramokkal várják a családokat a szervezők)
Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

A gálaest fővédnöke: Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere
Műsorvezető: Pataki Zita

Jegyek kaphatók: az alapítvány weboldalán - www.varvavart.hu - és a helyszínen
Jegyek előrendelhetők: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

(Esemény Menedzser - Nyári Mariann - Orbán Róbert)