2026. május 23., szombat - Dezső

Ezen a lenyűgöző, immerzív kiállításon egy egész virtuális világot építenek fel Monet varázslatos alkotásaiból 2025 május elejéig. Az impresszionista festészet legismertebb művei életre kelnek a kiállítóteremben, fénnyel és színekkel árasztanak el minden négyzetcentimétert és teljesen körülölelik a látogatókat.

Azahriah és DESH magasan a legnépszerűbb előadó a magyar egyetemi hallgatók körében, a dobogó harmadik fokára pedig Dzsúdló fér még fel. A 17. BME Egyetemi Napok szervezői által készített felmérésből az is kiderült, hogy a diákok szerint milyen szolgáltatások járulnak hozzá egy rendezvény sikeréhez, és hogy milyen szervezeteket látnának szívesen támogatóként egy fesztiválon.

Teltházasnak ígérkezik Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválja. A 17. BME Egyetemi Napokon szeptember 17. és 19. között 5 színpadon több mint 50 fellépő szórakoztatja majd a közönséget összesen kilencezer négyzetméteren.

A Cinemira Nemzetközi Gyerek -és Ifjúsági Filmfesztivál október első két hétvégéjén várja a kamaszokat és gyerekeket izgalmas filmes programokkal: közel száz rövidfilm és animáció, premier előtti díjnyertes mozifilmek, élő koncertek, interaktív filmes workshopok, valamint sztárvendégek teszik emlékezetessé a két hétvégét. A szervezők célja, hogy tartalmas és inspiráló élményeket kínáljanak a fiatal generációknak, miközben lehetőséget adnak a kreatív alkotásra és a világ különböző részeiről érkező fiataloknak szóló filmek megismerésére, amelyek nagy részét csak a Cinemirán láthatják.

Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), amely egybe esik az autómentes hétvégével.

Ha virágos, zöld környezetet szeretnénk varázsolni házunk köré, de idő és motiváció hiányában kevesebbet szeretnénk vele foglalkozni, a gondozásmentes kertet nekünk találták ki. Jó hír, hogy akár ősszel is megtervezhetjük, és belevághatunk a telepítésbe, amint a hőmérséklet tartósan 30 fok alá süllyedt. Természetesen minimális törődésre ebben az esetben is szükség van a Praktiker szakértője szerint, aki hasznos tudnivalókkal, tanácsokkal és tippekkel szeretné segíteni, hogy az elképzelésből valóság legyen.

Az egyre gyorsabban változó munkaerőpiac kihívások elé állítja a felnőtt munkavállalókat is. A digitalizáció, a technológiai fejlődés és a gazdasági átalakulások hatására számos szakma átalakul vagy eltűnik, új munkakörök jönnek létre, amelyek megkövetelik az átképzést és a karrierváltást, így a szakembereknek folyamatosan új készségekre, tudásra van szükségük a versenyképesség megőrzése érdekében. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kulcsfontosságú szerepet tölt be ebben a folyamatban, támogatva a felnőttek képzését és munkaerőpiaci újrapozícionálását.

Súlyos és rettegett betegség a Duchenne-izomsorvadás (DMD), amely ráadásul azért alattomos, mert bár születéskor egy vérvétellel kideríthető lenne, ilyet azonban nem végeznek célirányosan Magyarországon. A betegség évekig rejtőzködhet, ami azért is hatalmas probléma, mert a kezelés korai megkezdése rengeteget javíthat a beteg gyerekek állapotán.

Októberben újra megnyílik a minőségi szórakoztató elektronika csúcskiállítása.A Hifi Show idén 2024 októberében immár 23.-dik alkalommal várja látogatóit a Váci úti Crowne Plaza Budapest Hotelben. A kiállítás az igényes és minőségi zenehallgatást helyezi előtérbe, ugyanakkor - lépést tartva a technikai fejlődéssel a digitális, un. stream-elt formátumokat is preferálja. 

A távmunka rohamos fejlődése az elmúlt években jelentős változásokat hozott a munka világában. A Magyar Távmunka Szövetség idén ünnepli 20 éves fennállását, ennek apropóján pedig ismét megrendezi a Távmunka Konferenciát november 13-án, Budapesten. Az esemény helyszíne a Magyar Telekom székháza lesz, ahol a digitalizáció, a hibrid munkaformák és a munkavállalói jólét kerülnek fókuszba.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője