2025. december 22., hétfő - Zéno

Hírek, elemzések

Ők a legnépszerűbb előadók az egyetemi hallgatók körében 2024-ben

1179

Azahriah és DESH magasan a legnépszerűbb előadó a magyar egyetemi hallgatók körében, a dobogó harmadik fokára pedig Dzsúdló fér még fel. A 17. BME Egyetemi Napok szervezői által készített felmérésből az is kiderült, hogy a diákok szerint milyen szolgáltatások járulnak hozzá egy rendezvény sikeréhez, és hogy milyen szervezeteket látnának szívesen támogatóként egy fesztiválon.

Az egyetemi hallgatók véleménye alapján több változás is történt az előadók népszerűségi rangsorában tavalyhoz képest, az élbolyban több új név is feltűnt 2024-ben.

A 17. BME Egyetemi Napok szervezői számára kiemelten fontos a hallgatók véleménye, ezért ezúttal is több száz fő bevonásával készítettek fesztiválkutatást az eseményt megelőzően. Ebből derült ki, hogy Azahriah továbbra is a legkedveltebb előadó, őt sorrendben DESH, Dzsúdló, KKevin és Manuel követik, akik kivétel nélkül szórakoztatják majd a közönséget Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján.

A felmérésből az is kirajzolódott, hogy a válaszadók 58 százaléka élelmiszer- és italgyártókat látna szívesen támogatóként egy fesztiválon. Körülbelül egyharmaduk(35 százalék) technológiai cégeket, így például a Google-t vagy a Microsoftot preferálna együttműködőként, valamivel több mint egyötödük (22 százalék) pedig pénzügyi intézményeket, bankokat és biztosítókat választana.

A BME Egyetemi Napok által készített kutatás eredményei szerint a megkérdezett fiatalok 82 százaléka úgy látja, a támogatók a fesztivál szponzorálásával növelhetnék a márka ismertségét a hallgatók körében. 43 százalék szerint pedig további előnyt jelenthet a piaci jelenlét erősítése is.

A szolgáltatásokkal kapcsolatban a kitöltők közel háromnegyede (71 százalék) úgy nyilatkozott, hogy a minőségi étel- és italkínálat járulhat hozzá egy rendezvény sikeréhez, de majdnem minden második hallgató (45 százalék) szerint a gördülékeny beléptetés is nagyot dobhat az esemény megítélésén.

Arra a kérdésre, hogyan biztosíthatnák a szervezők, hogy a résztvevők pozitív élményekkel távozzanak és jövőre is visszatérjenek, nem meglepő módon 87 százalék azt felelte, hogy a színvonalas programokkal és előadókkal, 51 százalék pedig a hallgatóbarát árakat is megjelölte.

A válaszadók 56 százaléka szerint hulladékcsökkentéssel és szelektív gyűjtéssel, 46 százalékuk szerint újrahasznosítható anyagok használatával lehetne a rendezvényt környezetbarátabbá és fenntarthatóbbá tenni. A rendezvény kapcsán a hallgatók kétharmada úgy véli, jótékonysági akciókkal és adománygyűjtésekkel lehetne bevezetni társadalmi felelősségvállalási programokat.

| forrás: egyeteminapok.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője