2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

judovbA Magyar Judo Szövetség számos Európa-bajnokság, valamint a junior és ifjúsági világbajnokság szervezése után 2017-ben a felnőtt judo világbajnokság megszervezésének jogát is megkapták. 2017. augusztus 28 –szeptember 3. között rendezik meg a Budapesti Felnőtt Judo Világbajnokságot Papp László Budapest Sportarénában.

abbaA Budafoki Dohnányi Zenekar az ABBA legnépszerűbb dalaiból állítja színpadra legújabb, ABBA Symphony című előadását, 2017. június 4-én a Budapest Sportarénában. Minden idők egyik legismertebb zenekarának több mint harminc slágere, többek között a Waterloo, a Mamma Mia, az S.O.S., a Money, money, money dallamai csendülnek fel szimfonikus hangszerelésben.

jamesnewtonHollywood zeneszerzője Magyarországon koncertezik A "Micsoda nő!", „Az éhezők viadala" és további számos sikerfilm zeneszerzője, James Newton Howard Budapestre is ellátogat 2017-ben első élő koncertturnéjával. A Grammy-díjjal és Emmy-díjjal is jutalmazott, Oscar-díjra jelölt nemzetközileg elismert filmzeneszerző koncertjén Hollywood elmúlt három évtizedének filmzenéit ünnepli.

rsgBudapest MÁSODIK alkalommal ad otthont a sportág Európa-bajnokságának. A verseny nem csupán az élsportról szól, hanem igazi élményt nyújt a sportág kedvelőinek is (legyenek ők az ritmikus gimnasztikával most ismerkedők, vagy már évek óta e szép sportágat űzők). A családokat is számos programmal és műsorszámmal várja az esemény!

chrisreaNovember 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Chris Rea, aki öt év után tér vissza Budapestre. Chris Rea már több mint 30 millió albumot adott el világszerte, de nem vallja magát rocksztárnak. 1951-ben született Middlesbrough-ban, és 1978-ban jelent meg debütáló lemeze, amely rögtön hatalmas amerikai sikert hozott a Fool If You Think It's Over című dallal.

dunaresidence kepA Duna Residence üdülőpark Tata városához közel fekvő Dunaszentmiklóson a borairól és gyönyörű tájairól ismert neszmélyi borvidéken található. A Gerecse csodálatos környezetében található üdülőpark a természetet, a különféle sportokat kedvelőknek, a wellness szerelmeseinek és a történelmi, kulturális emlékek iránt érdeklődőknek nyújt felejthetetlen élményt.

abacusterasz1Töltődjön fel nálunk családjával luxus körülmények között a 2017. május 1-i hosszú hétvégéjén Herceghalmon, ahol most kulináris élményekkel, ünnepi italakciókkal várjuk kedves Vendégeinket! Élje át Ön is a tökéletes pihenés élményét szállodánkban! Árainkról kérjük tájékozódjon a következő linken: http://www.abacushotel.hu.

szaunaAbból az alkalomból, hogy három éve nyílt meg az Aquaticum SPA szaunavilága, rengeteg meglepetéssel várják a vendégeket az Aquaticum Szaunafesztivál keretében. A szülinapi szaunamaratonon lesznek külföldi vendég szaunamesterek, show-programok, klasszikus felöntések valamint medencés party és élőzenés mulatság.

lufiHa még nem döntötte el hol tölti a majálist nézze meg rövid összefoglalónkat, mellyel segítséget szeretnénk nyújtani Önnek, hogy kellemesen és hasznosan tölthesse el szabadidejét. Válogasson kedvére a május 1-ei programok közül. Bízunk benne, hogy a sok jó program mellé az időjárás is megjavul. Következzenek a legjobb majálisok egy csokorban!

advent5Április 22-én ötödik alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb minőségi ruhagyűjtő akciója. A Premier Outlet az Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva 3 hétig várja a jó minőségű használt, tiszta ruhákat, játékokat és sportszereket a hátrányos helyzetben lévő gyermekek, családok számára.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője