2025. május 6., kedd - Ivett

Az újévi fogadalmak egyik legnépszerűbb tétele a nyelvtanulás, ez azonban sok esetben az időhiányon, az anyagiakon vagy épp a nehezen követhető tananyagon hamar el is bukik. Egy magyar fejlesztésű applikációval azonban most térítésmentesen tudnak tanulni a KRÉTA fiókkal rendelkező magyar köznevelésben tanuló diákok, ráadásul a gyerekek is nagyon megszerették az alkalmazást a tesztidőszak alatt.

Nem kis feladat hullámvasútban is nyugodtan, kreatívan alkotni tudó, egységes, erős csapatot formálni és tartani. Covid, háború, infláció, recesszió, munkaerőhiány sújtotta éveken vagyunk túl. A változás- és alkalmazkodásképesség nagy igénybevételnek volt és van kitéve.Túlterhelt, ideges, egzisztenciális félelem uralta emberekből kell egy felfelé húzó, agilis csapatot építeni. Miközben a csapattagok gyorsan cserélődnek.

Január első hetében premier előtt lesz látható három film a legendás A24 gyártásában a Toldi moziban (+ a 2023-ban bemutatott Amitől félünk).

A Gardrób Közösségi Vásár az ELTE Gömb Aulában megnyitja kapuit 2024. január 6-án 10-14 óráig. Kinek ne lenne otthon számtalan ruhadarabja, melyet megunt, kinőtt, sosem vett fel, de sajnálja kidobni, mert többre érdemesnek tartja őket annál? Nekünk is van, mi sem tudtuk eddig, mi legyen velük, aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve kitaláltuk a ruhavásár ötletét. 

2024-ben is bakelit vásáron lehet csemegézni minden hónap első szombatján. A helyszín a Szimpla Kert lesz, az első esemény pedig 2024. január 6-án nyitja meg kapuit 12.00-18.00 óra között.

Jön a sí- és snowboard felszerelések vására. Sílécek, sícipők, síbotok, védőfelszerelések, kiegészítők. bukósisakok, szemüvegek, snowboardok, snowboard cipők, használt és új termékek, tanácsadás várja az érdeklődőket.

Évnyitónak vár minket a Budakeszierdő egyik legszebb része, a Virág-völgy! Mi tagadás, nagyon tudok örülni, hogy a 19. század végén a Székesfőváros megvásárolta ezt a területet annak érdekében, hogy a fák kivágását megakadályozza.

Az ugye elfogadott, hogy egy sziget kincset rejthet. Vagy egy hajóroncsban kínai porcelánokat találjon egy búvár. Vagy egy alaszkai horgász a csalisdoboz mellett egy negyed kilós aranyrögöt túrjon ki a csizmája sarkával. Ezek „általános”, avagy mindennapos leletek.

2024. január 6-én Pécs kilencedszer is a húrokba csap! A felhőtlen és problémamentes fesztiválélmény elérése érdekében összeszedtünk néhány fontos dolgot, melyeket érdemes elolvasni és betartani.  

2023 utolsó napján a Hello Buda ad otthont a már hagyománnyá vált pezsegős piaci partinak, ahol minden értelemben a legnagyobb pezsgő/champagne választékkal készülünk! 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

More details
Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

More details
Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

More details
A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

More details
MI Expo, 2025. június 4.

MI Expo, 2025. június 4.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

More details
Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, 2025. május 9-11.

Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, 2025. május 9-11.

More details
Ludovika Fesztivál, 2025. május 8-10.

Ludovika Fesztivál, 2025. május 8-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője