2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Események

Hamarosan megnyílik a Víg Szalon, a Vígszínház negyedik játszóhelye

942

Rudolf Péter az évadnyitó sajtótájékoztatón bejelentette a színház negyedik játszóhelyét, a Víg Szalont, amely a Hegedűs Gyula 2. szám alatt, a hajdani Club Kávézó bérelt épületében nyitja meg kapuit. A Szalonnal az egykori polgári szalonok hangulatát szeretnénk megteremteni, ahol írókkal, színészekkel, zenészekkel, alkotókkal találkozhat majd a közönség.

Az épületben 1899-ben nyitott meg a Club Kávéház, mely a Vígszínház művészeinek, illetve a lipótvárosi és újlipótvárosi értelmiségnek adott otthont. Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Miklós Andorral, Bródy Sándorral, Karinthy Frigyessel, sőt, egy ideig még József Attilával is össze lehetett itt futni.

A helyet a hatvanas évek végén bezárták és átépítették, melynek köszönhetően az eredeti díszítés jelentős része elveszett. A rendszerváltást követően a helyiségből három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, melyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyílót a Vígszínház nemrégiben azzal a kifejezett szándékkal újította fel, hogy egy meghitt, szalon hangulatú találkozási pontot alakítson ki a színház művészei és közönsége számára.

A Szalon nyitóhétvégéjén két izgalmas programmal is várjuk az érdeklődőket. Október 12-én a Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyitjuk meg új játszóhelyünket. Ezen az estén kortárs írók erre az alkalomra írt szövegeit hallhatják Valló Péter rendezésében.


Színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/Szalon_Nyitany


Október 13-án pedig a Víg Társalgó első részében a Pesti Színház második bemutatójához, Az imposztorhoz kapcsolódó exkluzív beszélgetést tartunk a Víg Szalonban. Az eseményen részt vesz a darab szerzője, Spiró György, a rendező, Rudolf Péter és a főszereplő, Kern András. Az est moderátora Nyáry Krisztián.


Színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/Vig_Tarsalgo


Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője