2024. május 20., hétfő - Bernát, Felícia
A 2CELLOS 2017. március 17-én egy dinamikusabb hanzásvilággal rendelkező THE SCORE című albumot jelentetett meg. Az albumon meghallgathatjuk az elmúlt évek legismertebb film slágereinek feldolgozását. A zenészek világkörüli turnéra indultak 2017. júliusában és nagy örömünkre Budapest is állomása turnéjuknak.
ORDOBA ECUESTRE - SPANYOL KIRÁLYI LOVASISKOLA - BUDAPEST PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA - 2017.12.2-3. A múlt évben már közönségsiker volt a Bécsi Spanyol Lovasiskola aréna előadása. A látványos színpompás koreografált lovas show a magyar közönséget is magával ragadta, így a folytatás nem volt kérdés. Idén a Spanyol Királyi Lovasiskola a Cordoba Ecuestre érkezik Magyarországra.
Az első 50 év legjobb dalai szólalnak majd meg 2017. noember 11-én. Az ország egyik legemblematikusabb frontembere, az idén 50 éves Lovasi András, az 1987-ben alakult Kispál és a Borz együttes énekese, basszusgitárosa és dalszerzője, valamint a 2005-ben alakult Kiscsillag zenekar gitárosa, énekese-zeneszerzője teljes életművét átölelő koncertet ad az Arénában.
4 millió koncertjegyet adott el 23 országban 6 kontinensen - 10 millió CD / DVD eladás- Platina lemez 9 országban - 10 listavezető album. Hétszeres listavezető a világ zenei művészei között A több platinás nemzetközi zenei szenzáció és 2017-es Grammy® jelölt CELTIC WOMAN bejelentette, hogy Budapestre is ellátogatnak.
Ez az a nap! bemutatja: NEXT LEVEL WORSHIP NIGHT - Hillsong YOUNG & FREE Először Magyarországon az ausztrál Hillsong YOUNG & FREE! 2017. október 21-én hazánkba érkezik, hogy egy fantasztikus koncertben legyen részünk. Most először járnak a közép-eu.
Andrea Bocellit több mint húsz éve a legkedveltebb és világszerte legnagyobb érdeklődésnek örvendő sztárok egyikeként tartják számon. A népszerű tenor két év elteltével, 2017. november 25-én visszatér a Papp László Budapest Sportarénába, ahol egy igazán különleges koncert keretében újra hallhatjuk egyedi hangját.
Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a Gorillaz visszatérésétmár nagyon sokan várták. Megjelent 7 év szünet után Humanz című új stúdióalbumuk, amely rögtön széleskörű elismerést aratott. Ráadásul nem csupán a lemez, de az amerikai turnéra a belépőjegyek is egy szempillantás alatt elfogytak...
A hihetetlen zenei utazás folytatódik! A HAVASI Symphonic az elmúlt években összesen 12 alkalommal töltötte meg a Budapest Sportarénát, több mint 140 000 néző volt kíváncsi a modern klasszikus zeneszerző koncertjeire. A produkció 2016-ban hatalmas sikerrel debütált Bécsben a Wiener Stadthalléban.
Az ismert klasszikus balett monumentális díszletekkel és különleges látványvilággal karácsonykor a Papp László Budapest Sportarénában. Csajkovszkíj időtálló zenéje, valamint az előadás kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezetes szórakozást nyújt 2x50 percben.
Az EAST zenekar történetének egy kivételes pillanata, megalakulása óta legnagyobb koncertje lesz 2017. október 23-án a Papp László Budapest Sportarénában: EAST - A NAGY! A hazai progresszív rock legsikeresebb zenekara a közel háromórás koncerten a kezdetektől - 1975. november 15-től - napjainkig idézi meg az elmúlt évtizedek alatt született zenéket.
Magyarország legjelentősebb karrierrendezvénye 21. alkalommal várja a látogatókat. Több mint 200 kiállító képviselteti magát a börzén, ahol a nyitott pozíciók feltérképezésén túl karrierépítést támogató ingyenes programokon, előadásokon és személyes tanácsadásokon is részt vehetnek az érdeklődők.
Tatán mindig történik valami! Légy része a kerékpártörténelemnek, legyél ott az első Tekerj Tatán Te is! Tata legújabb bicklis rendezvénye, szeptember 30-án vár minden érdeklődőt! Bringabazár, bemutatók, bikesafe regisztráció, ügyességi versenyek, nemzetközi biciklitúra, csapatversenyek, teljesítménytúrák, bérbringa-bemutató és még sok más.
A hősök megpróbálnak minket jobbá tenni. Az akaratuk, a bátorságuk és az áldozatuk hozhatja ki a legjobbat a körülöttük lévő világból. A 2004-ben alakult, floridai székhelyű Alter Bridge öt albumot adott ki azóta, hogy a korábbi Creed tagok, Scott Phillips és Mark Tremonti úgy döntöttek, hogy alapítanak egy saját bandát.
A Magyar Nemzeti Cirkusz Richter az eddigi legnagyobb volumenű produkcióját láthatjuk október 28-án, a Papp László Budapest Sportcsarnokban. A cirkuszi szuper show közel 100 egzotikus állattal és több mint 100 fős stábbal várja a nagyérdeműt! Az ország legnagyobb és legszínvonalasabb utazó cirkusza idén 23 éves.
|
A nemzetközi hidrogén,- és tüzelőanyag-cellás technológiák szakkiállítása…
Számtalan családbarát programmal várja a látogatókat a…
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Rock, pop, jazz, elektronikus zene Magyarország egyik…
Az élet egyre sűrűbb, ezért egyre kaotikusabbnak…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…