2025. július 12., szombat - Izabella

japanIdén is lesz Japán Napok a Fővám téri Vásárcsarnokban! November elején, pontosabban 2018. november 6-án várják szeretettel azon kedves látogatókat akik a Japán kultúra iránt érdeklődnek. Ezen alkalomból olyan programokkal kedveskednek a szervezők, amelyekben minden korosztály megtalálja a maga kis Japánját.

csokikkAdvent Bécsi utazásunk egyik legkedveltebb és leggyakrabban látogatott nevezetessége nem más, mint a csokoládégyár. Ez nem véletlen, hiszen a csokoládégyárban készített édes falatoknak senki sem tud ellenállni, ezért a gyermekek, a felnőttek és az idősebbek is hatalmas lelkesedéssel vágnak bele a csokigyár látogatásába.

szepmSzépmű. Szép lett! Október végén, közel 3 és fél évig tartó rekonstrukciós munkálatok után ismét megnyitja kapuit a Szépművészeti Múzeum. Az első Múzeum+ estén a látogatók birtokba vehetik a megújult épületet: a 70 év után újra látogatható és teljes pompájában tündöklő Román csarnokot, a korábban irodaként funkcionáló...

cirkuszA Fővárosi Nagycirkusz egy különleges műsorral készült a téli időszakra! Érkezik a Szikramanók - Karácsonyi Kaland című produkció. A Fővárosi Nagycirkusz először 1889-ben nyitotta meg a kapuit, azóta többször is megváltozott a létesítmény helye. A jelenlegi épület 1971 óta, Közép-Európa egyetlen kőcirkuszaként folyamatosan, télen-nyáron fogadja vendégeit.

parfümA legtöbbünknek megvan a jól megszokott illata, amitől nem nagyon szeretünk megválni. Lehet, hogy kísérletezünk időnként továbbiakkal is, de többnyire ragaszkodunk ahhoz az egyhez, ami igazán jellemző ránk, ráadásul pontosan ezt várjuk el másoktól is, hiszen sok esetben könnyedén be tudunk azonosítani egy bizonyos illatról egy konkrét embert.

whiskyA rendezvény idén nyolcadik alkalommal biztosít lehetőséget a hazai whisky kultúra elmélyítésére. A legkiválóbb skót kevert és maláta whiskyk, az ír és amerikai whiskey-k, valamint a kanadai, japán és egyéb “egzotikus” whisky különlegességek gyártói és hazai forgalmazói teremtenek alkalmat arra, hogy vendégeink rengeteg márka és évjárat italait megkóstolhassák, megvásárolhassák.

balcsiesteNovember 13-án, Veszprémben a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet szakmai rendezvényére kerül sor. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán működő Balatoni Turisztikai Kutatóintézet 2018. évi szakmai konferenciájának fókuszában a jelenleg is zajló primer kutatások eredményeinek bemutatása áll köztük a Balaton mint élettér illetve a Balaton mint turisztikai desztináció aktualitásai.

elmenykozpontAz élet különböző területein tevékenykedő japán szakemberek csoportja, a teamLab által kidolgozott, a gyermekek és felnőttek számára is izgalmas interaktív projekt nyitja meg Budapest új kiállítási központját.
A június 1-jén nyiló Future Park elnevezésű kiállítás célja a közös alkotás lehetőségének megteremtése, melynek megtapasztalásával az emberek kreatívabbá válnak a mindennapi életben is.

forraltbor fesztival"A Csokit vagy csalunk! program után se menjetek haza! A Ráday utca zenés programokkal és forralt borral vár! Sétálj végig a töklámpásokkal kivilágított utcában egy pohár forralt borral, és ülj be vacsorázni, vagy élő zenét hallgatni ezen éttermek egyikébe!" - üzenik a szervezők. A Forralt Bor Fesztiválon az utca éttermei közül ezek vesznek részt...

vadludakA Fertő szikes tavainál, vizes élőhely-rekonstrukcióinál ősszel és télen több ezres vadlúdcsapatok tanyáznak. Napnyugtakor a környező rétekről a vizek és nádas védelmébe behúzó többnyire nagy lilik- és nyári lúd csapatok látványában és hangjában, illetve a lemenő nap által megfestett tájban gyönyörködhetünk.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

More details
Cserke Vitéz Napok,  2025. július 11-12.

Cserke Vitéz Napok, 2025. július 11-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

More details
Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője