2026. április 29., szerda - Péter

Archívum

Nagyszabású fejlesztések a Mátra nyugati részén

815

matranyugatKözel félmilliárd forint pályázati támogatással, nagyszabású turisztikai fejlesztést valósítanak meg közös összefogással Szurdokpüspökiben, Taron és Szuha-Mátraalmáson. Ezzel lehetővé válik, hogy a Mátra nyugati részét összekapcsolhassák a Felső-Mátrával.A Területi- és Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében az elmúlt év őszén kezdték el a beruházásokat a három nógrádi településen.

A gesztor feladatokat ellátó Szurdokpüspöki polgármestere Pintér Miklós Ervin elmondta, hogy a település történelmi pincesora mentén vezető utat – ahonnan a Diósi-tanösvény is indul – felújítják. Ugyanakkor fő látványosságként a pincesor közelében kétszáz négyzetméteres turisztikai látogatóközpontot is építenek. Ezek mellett a település központjában két új gépkocsiparkolót is létesítenek, ahol kerékpár- és segway-tárolót is kialakítanak. Ehhez a létesítményhez kapcsolódva megteremtik a szervizszolgáltatásokhoz szükséges feltételeket.

A Szurdokpüspökihez közeli Taron is tartanak már a munkák, ahol a falu egykori hűbérurának, Tar Lőrincnek úgynevezett „pokoljárását” mutatják be. A tervek szerint turisztikai fogadóközpontot is létesítenek a vendégeknek. Szuha-Mátraalmáson viszont turisták fogadására egy már meglevő épületet alakítanak át, valamint szabadtéri színpadot is építenek.

Az elképzelések szerint a fejlesztések mind a három településen 2019 végére fejeződnek be. A szakemberek szerint ennek a nagyszabású projektnek a megvalósítása azért fontos, hogy a túrázni vágyók még jobban megismerhessék a Mátra nyugati oldalát és azt bekapcsolhassák hazánk legnagyobb hegyvidékének a vérkeringésébe.

matrahazak
Megújul a történelmi pincesor mentén vezető út Szurdokpüspökiben

Arról is értesültünk, hogy ebben az évben Szurdokpüspökiben, a korábbi hagyományos programok mellett szeptemberben, újdonságként rendezik meg a Szurd-rock fesztivált, amelyre ismert zenekarokat hívnak meg. De a túrázók előtt nyitva áll a négy és fél kilométer hosszú, nyolc állomásból álló Diósi-tanösvény is, amelyet tavaly több száz gyalogos vendég látogatott meg.

Pintér Miklós Ervin azt is elmondta, hogy a falujukban elkezdték a „Magyarország első terepkerékpáros paradicsoma” elnevezésű projekt kidolgozását. Ez várhatóan a következő három évben, a pincesor feletti területen valósul majd meg. Az elképzelések szerint egy 70 kilométer hosszú hegyi kerékpáros utat, továbbá egy tíz kilométeres gyorsasági szakaszt építenek. Emellett a beruházás centrumában gyermek kerékpároztató területet is létrehoznak. A fejlesztés tervezett költsége mintegy négyszáz millió forint. A megvalósítására az önkormányzat támogatásért nyújt be pályázatot.

Forrás: turizmus.com

.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

Zöld Fesztivál a Skanzenben, 2026. május 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője