2026. május 23., szombat - Dezső

NYELVEKTörtént már veled olyan, hogy hiába tanultad évek óta a nyelvet, társaságban mégsem mertél megszólalni? Sajnos teljesen hétköznapi eset, hogy úgy tanulunk nyelveket, hogy a végén egy kukkot sem merünk megszólalni... Várjuk, hogy tökéletes legyen a szókincsünk, és át szeretnék ugrani azt a fázist, amikor még csak makogni tudunk az adott nyelven.

plazakajaElemi ösztöneinkre épít a plázák és a bennük lévő üzletek marketingje. Érzelmi és értelmi szempontokat érvényesítenek, legálisan, de nagyon trükkösen. Most induló sorozatunkban azt nézzük meg, hogy miként változnak a vásárlási szokásaink, mik a fő pszichológiai motivációk, és hogyan igazodnak ehhez a magyar bevásárlóközpontok bérlői és üzemeltetői.

seestadtEurópa egyik legnagyobb projektje épül a szomszédos fővárosban, Bécsben. A Seestadt nevű fejlesztés során 240 hektáros területen, mintegy 2,6 millió négyzetméteren készülhet el az új városnegyed. Az 5 milliárd eurós költségkeretből épülő projekt bemutatása mellett azt is megnéztük, hogy mekkora költségvetéssel tervezték Budapest legnagyobb fejlesztéseit.

popec2A múlt heti bejárást követően ma már szobát is foglalhatunk Budapest legújabb luxusszállodájában, a Párisi Udvar Hotel Budapestben. A Booking.com-on ráadásul a luxuslakosztályról is láthatunk látványterveket, amelyek eddig nem voltak nyilvánosak. Első körben arra voltunk kíváncsiak, ha valaki ma estére szeretne a szállodában szobát foglalni, mennyiért teheti meg.

halasiA tervezett komplexumban a gyógyászati, uszoda és wellness funkciók is a legmagasabb szinten épülnek ki. Megjelent a kiskunhalasi termálfürdő beruházásának tervezői közbeszerzése. Az átfogó fejlesztésben a régi Halasthermál Gyógyfürdőt teljesen átépítik, az új neve a Csipke Gyógy- és Élményfürdő lesz. A TED-en megjelent ajánlati felhívás tárgya az élményfürdő előkészítése,...

palinkafesztivalA pünkösd hagyományainak felelevenítésén túl ezen a rendezvényen a pálinkáé és a gasztronómiáé a főszerep. A két napos programsorozaton nagy nevű pálinkafőzdék települnek ki Tihany Főterén és a Pisky sétányon. A kulturális, szórakoztató és gyerekprogramok mellett kézműves kirakodóvásár, játszóházak várja az idelátogatókat.

bajaborA Bács-Kiskun megyei Baján megrendezik a következő Vinalia elnevezésű bor ünnepet. A gasztronómiai rendezvénysorozat nemzetközi esemény, ahol a bor, a kultúra, valamint a gasztronómia találkozik. Több napos rendezvény, melyre mindenkit várnak sok szeretettel. A szabadtéri esemény, a Szentháromság téren kerül megrendezésre.

digimobil2Május 27-én elindult a Digi Mobil, vagyis megvan az ország negyedik mobilszolgáltatója, amely saját hálózattal rendelkezik. A román távközlési vállalat négy éve fejleszti hazánkban a mobilhálózatát, telepíti az adótornyokat országszerte, de még nem teljes a lefedettség. Kezdetben csak azokon a településeken lesz kereskedelmileg is hozzáférhető a szolgáltatás...

borokEgyre népszerűbbek a magyar borok a hazai fesztiválokon, csak tavaly nyáron például ötödével nőtt a borfogyasztás a Sziget nyári rendezvényein az előző évhez képest. A pozitív változásban a fogyasztási trendek alakulása mellett kulcsszerepet játszik a fesztiválokon elérhető borok magas minősége is. Éppen ezért a Borháló Borkereskedés úgy döntött, nem változtat a bevált recepten, és idén is a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok lesz a Sziget-fesztiválok borainak hivatalos szállítója.

decathlontaviTiszafüreden a Decathlon Tavi napokra minden családot szeretettel várnak a szervezők. A gyerekek számára felhőtlen szórakozást kínáló programok várhatók, így érdemes ezt a hétvégét nekik szentelni. Trambulin park, roller ügyességi pálya, ősi magyar sportok megismertetése, vízparti és vízi különleges sporteszközök bemutatása,...

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője