2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

A legjobbak közé törekszik Kiskunhalas az új élményfürdőjével

678

halasiA tervezett komplexumban a gyógyászati, uszoda és wellness funkciók is a legmagasabb szinten épülnek ki. Megjelent a kiskunhalasi termálfürdő beruházásának tervezői közbeszerzése. Az átfogó fejlesztésben a régi Halasthermál Gyógyfürdőt teljesen átépítik, az új neve a Csipke Gyógy- és Élményfürdő lesz. A TED-en megjelent ajánlati felhívás tárgya az élményfürdő előkészítése,...

...ezen belül az építési, előzetes vizsgálati és vízjogi létesítési engedélyezési tervének; majd tenderterv szintű tervének elkészítése; valamint az építési engedély, az előzetes vizsgálati határozat és a vízjogi létesítési engedély megszerzése.

A kutak is megújulnak

A korábbi sajtóhírek szerint a halasi fürdőben az elmúlt 20 évben nem történt komolyabb korszerűsítés. Kiskunhalas vissza nem térítendő állami támogatásból 335 millió forintot költ az új fürdő kiviteli terveinek elkészítésére és az engedélyeztetési eljárásokra.

A tervek szerint az intézmény az ország legismertebb termálfürdői közé szeretne tartozni. Jó alapot teremthet a tervezett fejlesztésekhez az, hogy a fürdőt és környékét 2016-ban gyógyhellyé nyilvánították.

A termalfurdo.hu korábbi cikke szerint a projekthez szükség lesz a gyógyfürdőt jelenleg ellátó két gyógyvizes termálkút felújítására, valamint egy új tartalékkút fúrására is.

Így fog kinézni az élményfürdő

A beruházásban a TED-en megjelent adatok szerint egy új fürdőépület jön létre, továbbá egy háromgenerációs fedett fürdő az alábbi funkciókkal: gyógyászat, uszoda, wellness.

A fedett fürdőben az alábbi medencetípusokat jelöli a kiírás: gyógytornamedence, gyógymedence, úszómedence, tanmedence, élménymedence, melegvizes medence, csúszdamedence, gyerekmedence, merülő medence. Legalább egy medence kiúszóval és kültéri résszel is rendelkezik.

Az uszoda részlegben egy vízilabda mérközések lebonyolítására is alkalmas úszómedencét ír elő a közbeszerzés.

A vizes gyógyászati részleg minimális gyógyászati funkciói: gyógyvizes gyógymedence, gyógyvizes kádfürdő, iszappakolás, súlyfürdő, orvosi gyógymasszázs, víz alatti vízsugármasszázs, víz alatti csoportos gyógytorna, komplex fürdőgyógyászati ellátás. Ezt kiegészíti egy igény szerint gyógyászati részleg reumatológiai rendelővel, fizioterápiás teremmel, masszázs szobával, egyéni gyógytorna szobával

A wellness részleg minimális funkciói: sókamra, infraszauna, fényterápia, aromaterápia, finnszauna, bioszauna, tepidárium, masszázsszoba és egyéb kezelők.

A beruházásban a fentiek mellett többek közt

  • játszóház és csúszdapark épül a tervek szerint,
  • emellett a zöldfelületet,
  • valamint a fürdőhöz vezető utakat
  • és a parkolókat is érintik fejlesztések.

Forrás: magyarepitok.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője