2026. május 23., szombat - Dezső

ne szedd ossze 2 2Tavasszal csíkos vadmalacok, nyáron pettyes őzgidák, valamint dám- és gímszarvasborjak ezrei látnak napvilágot a hazai erdőkben. A kisállatokat az anyjuk számtalan okból hagyhatja magukra, így az erdőben talált magányos állatkölyköket a legritkább esetben kell megmentenünk.

haromcukiA magyar szülők 68 százaléka feladatának érzi, hogy fedezni tudja gyermeke nyári táborozásának költségeit. Ezt akkor is megtennék, ha ez számukra anyagi nehézséget okozna, vagy éppen lemondással és külön erőfeszítéssel járna - derül ki az OTP Bank Öngondoskodási Indexének eredményeiből. A szülőknek érdemes időben elkezdeni a pénzügyi tervezést.

Vandortabor sajtotajekoztato 4 2Több mint 11 ezer diák és tanár indul útnak ezen a nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábor-útvonalon. A harmadik éve futó program célja, hogy a természetjárást a felsőtagozatos és középiskolás diákokkal megszerettesse, ugyanakkor a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos szemléletformálásra is.

naturpark2Hazánk 14. natúrparkjaként 18 településen, 75 ezer lakossal, 73 ezer hektáron alakult meg a Tápió Natúrpark. Mára az ország területének kilenc százalékán található natúrpark, és 19 megyéből 15 érintett. A legújabb natúrparkban két erdei iskola, Farmoson egy XXI. századi követelményeknek megfelelő természetvédelmi oktatóközpont és 13 tanösvény található.

flatleyAz ír sztepptánc legenda Michael Flatley csapata a Lord of the Dance 2019. június 28-án Budapest az Tüskecsarnokban lesz látható. Az ír sztepptánc show a Dangerous Games csak egy alkalommal lesz látható. Michael Flatley közel húsz éve robbant be a köztudatba, s mára már világhírűvé tette az írsztepptáncot és így saját csapatát a Lord of the Dancet is...

libA térség korszerűsítésével azt is szeretnék elérni, hogy a jelenleg túlterhelt kirándulóhely minél nagyobb területen vonzza a látogatókat. Erről Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere beszélt a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal nyári ülésén a zugligeti Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.

famedenceKutyás fürdőhely pedig a Hajógyári szigeten. Minderről Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete szavazott legutóbbi ülésén. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Fővárosi Önkormányzat felkérésének eleget téve, az Óbuda- Békásmegyer Városfejlesztő Kft. megvizsgálta a Római-parton kialakítandó szabadstrand engedélyezésével kapcsolatos jogszabályi előírásoka...

gellertszallo2Ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló, amelynek értékesítéséről néhány nappal ezelőtt állapodott meg egymással a Danubius Hotels Group és az Indotek Group. Mark Hennebry, a Danubius Hotels Group igazgatóságának alelnöke elmondta, hogy a vállalat nem hozta meg könnyen a döntést,...

muzeumokejszakaja„Két sötét közt lakik a pillanat, / minden pázsiton ránk várakozó, / a borzongó és reszkető sötét, / tündért szamárrá elvarázsoló. // E pillanatra vár a kert, / várja növényi türelemmel, / hogy széllé változzék a fű, / és csenddé változzék az ember.” – írja Károlyi Amy Szent Iván-éj című versében. 

thai2Nem csak a keleti ízek birodalmában tárulnak elénk meglepő, ellentétekre épülő párosítások (édes-savanyú, savanyú-csípős), hanem a masszázs világában is. Ha a thai masszázs pozitív élettani hatásait járjuk körül, itt is találkozhatunk meglepő ellentétpárokkal, hiszen a kezelés eredménye lehet nyugtató és ugyanakkor ezzel párhuzamosan mégis serkentő hatású.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője