A Budakeszi Vadaspark munkatársai évről évre rengeteg olyan őzgidát, szarvasborjat vagy madárfiókát nevelnek fel, amelyet a kirándulók árvának hittek.

A gím- és dámszarvastehenek, valamint az őzsuták táplálkozás közben a borjaikat gyakran „elfektetik” – ez idő alatt a pettyes rejtőszínt viselő csöppségek mozdulatlanul fekszenek, és még testnyílásaikat is elzárják, hogy semmilyen illatanyag ne vezesse nyomra a ragadozó állatokat. Az ilyenkor magányosan elszaladó suták vagy szarvastehenek valójában nem hagyják magukra az utódaikat, hanem mozgásukkal a ragadozókat vagy akár a kirándulókat próbálják tőlük minél messzebb csalni. A kölykök eközben időnként vékony, sípoló hangot hallatnak, ezzel jelzik az anyjuknak, hogy visszavárják őket – a tehenek és suták pedig vissza is térnek, ha az ember nem avatkozik közbe.

Sokan nem is sejtik, mekkora kárt okoznak azzal, ha az erdőben, mezőkön talált kisállatokat „megmentik”, az anyjuktól elszakított kölyköket ugyanis már felnőtt korukban sem lehet visszaengedni a természetbe. Ráadásul az állatok „kézből” való táplálása sosem érhet az anyatejes nyomába – bár a Budakeszi Vadaspark gondozói az anyatejhez legközelebb álló kecsketejjel eddig igen jó eredményeket értek el, egy kisállat felnevelése teljes embert kíván. Az állatgondozóknak ilyenkor 2-3 óránként „pótanyává” kell válniuk, ami a kisállat fajától függően akár 2-3 hónapos folyamatos szolgálatot jelent. Az állatok életben maradása sokszor még a legodaadóbb gondoskodás mellett sem biztosított, hiszen az állatkertbe kerülésük során számos olyan hatás (stressz, sérülés) éri őket, ami később is problémát okozhat, és akár a kölykök pusztulásához is vezethet.

A zárt körülmények között tartott vadállat később az emberre is veszélyt jelenthet, hiszen a bakgidák és a bikaborjak egyéves koruk körül, az ivarérésük idején területet foglalnak, ami lehet akár a kert, akár az a szoba, ahol eddig tartották őket. Az állat a „saját” területét ösztönösen védelmezni fogja akár saját „nevelőszülőivel” szemben is, ami komoly sérülésekhez vezethet. Az ilyen szelídített hímeket a természetbe visszaengedni sem szabad, hiszen a kirándulókra, az erdőkben, mezőkön járó emberre is veszélyt jelenthetnek.

Nemcsak a nagyvadak, de a madárfiókák összeszedése is súlyos természeti károkat okozhat. Tavasz végén, nyár elején rengeteg madárfióka hagyja el első alkalommal a fészket – az ilyenkor még gyenge röpképességű fiókák általában a fészek környékén, a talajon, esetleg egy bokor tövében húzódnak meg, és ha erőre kaptak, a szülők hívására újra szárnyra kelnek. A járókelők általában ezeket a földön megbúvó „árvákat” szedik össze, ami végzetes is lehet a fiókák számára.

Hogy mindezek után mit tegyünk, ha a természetben elárvult kisállatot látunk? Mielőtt beavatkozunk, mindenképp kérjük az állatkertek, vadasparkok, erdészetek szakembereinek segítségét, akik az állatok viselkedésével és életmódjával kapcsolatban elegendő szaktudással rendelkeznek ahhoz, hogy fel tudják mérni, valóban szükséges-e az ember segítsége. A kisállatok eredeti, természetes környezetükből való kiemelése mindenképpen csak a legutolsó lépés lehet.

Hogy mit tegyél, ha magára hagyott őzgidát találsz az erdőben?
A Budakeszi Vadaspark videójából kiderül!

Ne vidd haza feleslegesen!
Ha magányos kisállatot találsz a természetben, hívd fel a Budakeszi Vadaspark ügyfélszolgálatát a 0623-451-783-as telefonszámon, és tájékozódj!

(Esemény Menedzser)