2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

Múzeumok Éjszakája: az éjszaka, amikor minden életre kel - 2019. június 22.

779

muzeumokejszakaja„Két sötét közt lakik a pillanat, / minden pázsiton ránk várakozó, / a borzongó és reszkető sötét, / tündért szamárrá elvarázsoló. // E pillanatra vár a kert, / várja növényi türelemmel, / hogy széllé változzék a fű, / és csenddé változzék az ember.” – írja Károlyi Amy Szent Iván-éj című versében. 

Ezeket a gondolatokat szeretném most megidézve egy kicsit tovább is fűzni az idei Múzeumok Éjszakájával kapcsolatban. Három szót emelnék ki a versből: az egyik a pillanat, a másik a varázslat, a harmadik a csend. 

Magyarországon idén a 17. alkalommal megrendezésre kerülő országos programsorozatot talán ez a három szó és ennek a három szónak a „jelentés-holdudvarai” jellemezhetik leginkább. Megélni azt a pillanatot, amelyet egy múzeumban egy képpel vagy kiállított tárggyal szemben megélhet a látogató, átélni azt a pillanatot, amikor megismerünk és megértünk valamit, az olyan varázslat, amelynek jó részesévé válni – akár a természetről, akár a tudományról, akár a művészetekről legyen is szó. Ez a találkozás csenddé lesz bennünk: a teremtés megismerésének csendjévé. 

Ezt a pillanatba sűrűsödő varázslatot az egyes múzeumok saját arculatuk szerint választják meg és töltik fel erre a sok látogatót vonzó éjszakai programegyüttesre, de a Kultúráért Felelős Államtitkárság is minden évben kiválaszt egy kiemelt témát és egy főszereplő várost – ekképpen adva „egyéniséget” az egyes évek rendezvényeinek.

Az idei év fő gondolata, kiemelt tematikája a digitalizáció és az utazás. Talán felesleges hangsúlyoznom e kettő jelentőségét és fontosságát, hisz e két fogalom az, amelyik nagymértékben meghatározza korunkat. Az utazás egyre gyorsabb és olcsóbb lett az elmúlt évtizedekben, elérhető közelségbe hozva a távoli és egzotikus kultúrák kincseit és értékeit is. A digitalizáció pedig kereshetővé és akár otthonunkból böngészhetővé tett szinte mindent, ami minket körülvesz: a műalkotásoktól kezdve a természet csodáin át egészen a világűr titkaiig. 

Az idei év főszereplő városa Szombathely lesz. Eger, Kecskemét, Debrecen és Pécs után egy nyugat-dunántúli város kap lehetőséget arra, hogy kiemelt helyszínként vegyen részt a Múzeumok Éjszakája programon. A szombathelyi Savaria Múzeum gyűjteményeiben mintegy félmillió tárgyat őriznek, itt található például Közép-Európa legnagyobb pannon korú ősnövénygyűjteménye is. Különösen vonzó helyszín még az Iseum, ahol Isis istennő savariai szentély-együttesének jelentős része csodálható meg.

Kedves Múzeumlátogatók! A szervezők és valamennyi részt vevő intézmény munkatársai nevében azt kívánom, hogy éljenek a lehetősséggel, menjenek el minél több programra és helyszínre, fedezzék fel és ismerjék meg a világ gazdagságát!

Fekete Péter
kultúráért felelős államtitkár



Időpont:
2019. június 22.

Részletes információ:
https://muzej.hu
A Múzeumok Éjszakája programja 2019-ben is elérhető mobiltelefonra optimalizálva is.
A mobil alkalmazás a rendszeresen frissülő programokkal már letölthető!

Jegyárak:
Felnőtt jegy: 1900 Ft
Gyermekjegy (6-18 éves korig): 800 Ft
6 éves kor alatt ingyenes
Támogatói/VIP jegy: 10000 Ft

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője