2024. május 12., vasárnap - Pongrác

kezmuA Műcsarnokban megrendezett Nemzeti Szalonok sorában 2018-ban azon népi kézműves mesterek, művészek mutatkoznak be, akik alkotó munkájukban a népművészeti hagyományt tekintik ihlető forrásnak. A hetvenes évek Nomád Nemzedéke, táncházas generációja új, friss szemléletet hozott a népművészetről korábban alkotott képbe.

izek versek madarfuttyAz Ízek Versek Madárfütty a fesztiválok legújabb generációjához tartozik, olyannyira, hogy esetében a fesztivál elnevezés nem is a leghelyesebb, hívjuk inkább pipacsnak! Ez a pipacs egy nonprofit együttlét Szóládon, a Balatontól 5 km-re, minden nyáron.

bor badacsonyA hegyaljai település legnagyobb szabású rendezvénye a Tolcsvai Bornapok, amelyet idén már 15. alkalommal rendeznek meg  2018. augusztus 10-12.között. A Tokaj-hegyaljai borvidék borászainak több borát is  megkóstolhatja  a látogató, miközben változatos programkínálatban szórakozhatnak önfeledten kicsinyek és nagyok.

lovas ugetesA három évtizedes múltra visszatekintő Kösely-kupa a régió egyik legszínvonalasabb lovasversenye. Hajdúszoboszló Város Nagydíjáért az ország minden részéről érkeznek versenyzők. A díjugrató számok mellett színes programok – bemutatók, csikósverseny, kirakodóvásár – várják az érdeklődőket.

kutya goldenSzeretnél néhány napra elvonulni a világ zajától és nem figyelni semmi másra, csak önmagadra és a kutyádra?  Szeretnél közben izgalmas és hasznos dolgokról beszélgetni kutyákról, személyiségfejlesztésről, önismeretről, tudatosságról, spiritualitásról? 

bivaly2018. július 27-28-án megrendezésre kerülő I. Bivaly Fesztivál alkalmából várjuk az érdeklődőket a jászalsószentgyörgyi Vadas parkba.  A kivételes hangulatú rendezvényünk céljaként tűztük ki, hogy újra felelevenítsük a régi idők vásári és fesztiválhangulatát.

dodolleMegy a gőzös, megy a gőzös… a Kanizsai Vásárra. A műdal létrejöttét a híres század eleji vásár ihlette, amely számos rendezvény alapkoncepciója is: azok célja a város főterének, az egykori piactérnek az eredeti történeti funkciójába való visszaállítása, és az utcaművészekkel és hagyományőrző produkciókkal a múltbeli vásári forgatag hangulatának visszaidézése

uszasHa nyár, akkor úszás, mondjuk a gárdonyi Sport Beachen. Augusztus első szombatján a Velencei-tó partján reméljük, hogy ragyogó napsütés, minimális és enyhe szél, tehát tökéletes úszóidő várja majd a 9. K&H mozdulj! velencei tóúszás és túratriatlon indulóit. Időpont: 2018. augusztus 4.

csangoA Folklór Kulturális Közalapítvány a Jászság Népi Együttes közreműködésével hagyományosan megrendezi Jászberényben, idén huszonhetedik alkalommal a Csángó Fesztivált, a Kisebbségek Folklór Fesztiválját 2018. augusztus 7–12. között. Érdemes lesz ezt a hat napot rászánni az eseményre, és ellátogatni Jászberénybe.

mozgasLégy Te is részese az idei nyár utolsó nagy dobásának 2018. augusztus 25-én! Unod a sablonokat? Már mindenhol próbáltad: aszfalton, erdőben, füvön, salakon? Szereted a kihívásokat és a forma bontó ötleteket? Első vagy, ha újdonságokról van szó? Akkor eljött a Te napod, a Te versenyed!

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest FotóFesztivál, 2024. május 12-ig

Budapest FotóFesztivál, 2024. május 12-ig

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details