2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

kullo2019-ben július 6-án, szombat reggel 8 órakor indul a rendezvény Balatonmáriafürdőről. A Spirit of Balaton 24 óra időtartamú kerékpáros élmény- és teljesítménytúra, melynek résztvevői az egyes Balaton-parti településeken felállított pecsételőállomások érintésével részben vagy teljesen körbekerülik a Balatont, s ennek során a pecsételőállomásokon...

mnmKoncertek gyerekeknek minden júliusi szombaton délelőtt 11 órától – a részvétel ingyenes! A TÉKA együttes 1976-ban alakult Budapesten. Célkitűzésük, hogy a magyar népzene eredeti hangzásvilágát megőrizzék. Tagjai a falun élő zenészmesterektől gyűjtötték a dallamokat, tanultak tőlük, együtt muzsikáltak lakodalmakban, bálokban, táncházakban.

pottomVan egy nap, amikor gyerekzsivaj lengi be a Parkot – ilyenkor születik meg a Pöttömkert névre hallgató kis mesebirodalom, ami izgalmasabbnál izgalmasabb ingyenes programokkal várja a lurkókat. A belépés (mint mindig, ezúttal is) díjtalan! Színpadi produkciók: Virágültetős, bokrétakötős mondókázás Kerekítő manóval.

nyaralasHa az utazás során egyéni környezeti terhelésünket szeretnénk csökkenteni, akkor egyszerűen azt mondhatnánk, hogy a legjobb, ha nem utazunk vagy csak olyan helyre megyünk, ahova gyalog eljuthatunk. Mégis vágyunk arra, hogy lássunk, ízleljünk, érezzünk a saját bőrünkön tapasztaljuk meg milyen az, ha egy másik kultúrába látogatunk.

robogo2Július 8-tól ogre&co néven elektromos robogókból álló, új közösségi közlekedési szolgáltatást indít Budapesten az ogreco Kft. A szolgáltatás 100 elektromos robogóval indul, és először a belvárosi közlekedésben lesz elérhető. A kulcsnélküli közösségi elektromos robogó-megosztó rendszer mobilalkalmazáson keresztül lesz kezelhető.

bicc2019 július 1. és 7. között, magyar-osztrák kooperációban zajlik az első határmenti kerékpáros „természeti élményút” tesztelése és az erre épülő turisztikai termék véglegesítése. A PaNaNet+ határon átnyúló együttműködés keretében megvalósuló projekt, az elmúlt években végzett infrastruktúra- és termékfejlesztési munkát követően...

museum2Egy év múlva, egy 1,4 milliárd forintos beruházás megvalósulása után új kiállítóhelyre költözik a komáromi Klapka György Múzeum. Két éve megírtuk, hogy a hajdani Méntelep főépületébe költözik a komáromi Klapka György Múzeum, és ide telepítik a római korral foglalkozó régészek képzésnek egy részét is.

szalakóta4Otthonra találtak a múlt héten mesterségesen kikeltett szalakóta fiókák.  A szalakóta a magyar puszták jellegzetes, döntően kékes tollruhát viselő, varjúméretű madara. Sajnos ez a faj is erősen megritkult a XX. század második felében, ezért a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület...

veszpremfestA kulturális nagyrendezvény évről évre dinamikusan fejlődik, és különleges programot kínál az igényes zene és művészetkedvelőknek. Világhírű előadók 2002 óta szórakoztatják az érkező vendégeket az eseményen. Az idei esemény a História kertben kerül megrendezésre, ahol újra különböző zenei műfajok várnak minden érdeklődőre.

homokhatA Homokháti Sokadalmat 2019-ben XVI. alkalommal rendezi meg a Homokháti Kistérség központja, Mórahalom. A Sokadalom a térség egyik legnagyobb fesztiváljaként ma már a Csongrád Megyei Értéktár része. A Térség fesztiválja egy hétvégén keresztül kínál kulturális, művészeti, művelődési és szórakoztató programokat a járásból,...

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője