Friss hírek

Promóció

Nem semmi akció: versekkel is fizethetünk a kávéért a Balatonon

Nem semmi akció: versekkel is fizethetünk a kávéért a Balatonon

Eseményfigyelő 1093

A kampányba több vendéglátóhely is beszáll. Az akcióval a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a jó idő beköszöntével minél többen üljenek nyeregbe és keressék fel a balatoni régió kirándulóhelyeit, kulináris lelőhelyeit.

Ha az idén 200. születésnapját ünneplő Petőfi ma is élne, szinte biztosak vagyunk abban, hogy kerékpárral járna és gyakorta megfordulna azokban a Balaton környéki éttermekben, amelyek egész évben nyitva vannak és finom levessel és kávéval várják a vendégeket.

Ezekre a helyekre akarjuk felhívni a figyelmet egy új akcióban, amelyben versekkel is fizethetünk a kávéért. Ingyen kapják a forró italt a verssel fizető vendégek például a veszprémi Supaa levesbárban, ahová leginkább az egyetemisták járnak. Itt egyébként a leves egy részét is ki lehet fizetni verssel. Köztudott, hogy Petőfi kedvenc étele a gulyásleves volt, amit előszeretettel fogyasztott reggelire is.

– nyilatkozta Varga László, a levesbár tulajdonosa.

Verssel lehet fizetni Érden is a Liszt cukrászdában, itt olyan QR-kódos süteményeket kapnak a bringával érkező vendégek a kávé mellé, amelyek a BalatonBike 365 honlapjára vezetnek. Itt olyan túraútvonalakat ismerhetnek az érdeklődők, amelyeket később érdemes lehet felkeresni.

Az akcióhoz csatlakozott a bükfürdői Joskabácsi-Brasserie nevű vendéglátóegység is. Ide nagyon sok osztrák turista jár kerékpárral. Petőfit és a balatoni bringás lehetőségeket nekik is szeretnénk bemutatni.

Szeretnénk a Burgenlandból ide áttekerő turistáknak megmutatni, hogy vannak más kerékpárosútvonalak is Magyarországon, amit érdemes lehet felkeresni egy hosszabb magyarországi pihenés alatt. Ezzel párhuzamosan szeretnénk nekik is bemutatni, hogy mit tanulunk mi az 1848-as eseményekről, hiszen az osztrák tankönyvekben, múzeumokban ez az időszak más hangsúlyokat kap, mint nálunk

– mondta Kiss Péter, tulajdonos.

Ékovács Péter, a Nyitott Balaton kampány egyik szervezője elmondta, az akcióhoz tudatosan választottak olyan helyeket, amelyek nem a Balaton partján találhatók. Aki már most a Balatonon van, annak már nem kell kedvet csinálni az utazáshoz. Sokan vannak azonban azok, akik úgy gondolják, hogy még nem érdemes a Balaton irányába elindulni, mert még nincs túl sok étterem és kávézó nyitva. Ráadásul még fürödni sem lehet a vízben. Az akcióval arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a fürdőzésen kívül is számos olyan tavaszi szabadidős lehetőség van, amely miatt érdemes a Balatonra utazni. Ráadásul sok olyan kávézó, cukrászda, étterem található a környéken, amit Petőfi és barátai is felkeresnének, ha egy átmulatott tavaszi este után valami különlegességre vágynának.

| Forrás és fotó: hellovidek.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál