Friss hírek

Promóció

Mit üzen a maszkod a külvilágnak?

Mit üzen a maszkod a külvilágnak?

Eseményfigyelő 530

A koronavírus-járvány kezdete óta alapkellékké váltak a maszkok, az arcot és az orrot eltakaró viselet pedig az elmúlt hónapokban divatcikké nőtte ki magát. Tavasszal sok olyan cég is maszkokat kezdett gyártani, akik korábban mással foglalkoztak – így tett az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem is.

Míg az általuk készített zászlók eddig királyi paloták díszei voltak, ma maszkjaik segítik a vírus elleni védekezést több tízezer ember arcán. Tapasztalataik szerint egyre nagyobb az igény a mintázott, egyedi maszkokra is, mert ez is legalább annyit elárulhat rólunk, mint bármely más ruhadarabunk.

Egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a közterületeken mindenki maszkban közlekedjen Magyarországon, de az egykor még utópisztikusnak hitt világ mára valósággá vált. A koronavírus-járvány terjedésének lelassítása érdekében az élet legtöbb területén kötelező a maszk viselete, az egyik legfontosabb védőeszköz pedig az idő előrehaladtával divatcikk is lett egyben.

A Poliform zászlógyártó a járvány kezdetén magától értetődőnek vette, hogy az akkor még hiánycikknek számító maszkok készítéséhez csatlakozzon, erre ugyanis a békeidőben megszokott megrendelésszámok mellett is volt kapacitásuk, gépekben és emberi erőforrásban mérve egyaránt.

Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy elsőként a Pest megyei Kóka önkormányzatának, óvodájának és körzeti orvosainak gyártottak le többszázas nagyságrendben maszkokat jótékony céllal, majd nem sokkal később egy partnerük megkeresésére kezdték el nagyobb volumenben a gyártást.

„A járványhelyzetre senki nem volt felkészülve, ezért a maszk is hiánycikké vált. Kötelességünknek éreztük, hogy lehetőségeinkhez képest próbáljunk javítani a helyzeten, ezért egy ügyfelünkkel együttműködve azonnal meg is kezdtük a munkát. Azóta több tízezer maszkot juttattunk már el az emberekhez” – mondta a zászlószakértő.

Feliratos, karácsonyi mintás, smiley-s maszkok

Mint fogalmazott, képzett szakembereik, varrónőik és korszerű gépeik lehetőséget teremtettek arra, hogy zökkenőmentesen átálljanak a maszkok gyártására is. A nehézséget inkább az okozta, hogy közben a zászlókra vonatkozó megrendeléseiket is teljesíteniük kellett, de megfelelő munkaszervezéssel ehhez is sikerült alkalmazkodniuk.

Tavaszhoz képest jelentős változás, hogy hatalmas a keresletnövekedés az egyedi, saját készítésű maszkokra.

„A piaci igényeket figyelembe véve zajlik a gyártás. Rengeteg megkeresést kapunk cégektől, akik a logójukkal ellátott maszkokat szeretnének, de a digitális textilnyomó gépeink segítségével akár a grafikusunk által kitalált figurákat, akár a megrendelők elképzelését is rá tudjuk nyomtatni a klasszikus téglalap alakú és a középen varrott, közismerten csőrös maszkokra is” – értékelt Papp János.

Emellett arról is beszélt, hogy a kicsik körében nagyon népszerűek a különböző gyerekmintás, színes maszkok, míg a felnőttek is inkább azokat a fazonokat keresik már, melyek kifejezik a stílusukat, legyen az egy terepmintás, egy feliratos, egy smiley-s vagy egy humoros jelképpel ellátott maszk. Sőt, az ünnepek közeledtével egyre többen vásárolnak karácsonyi mintás védőeszközöket is, melyek nagy választékban kaphatóak náluk is.

arimaszkok2

A több évtizedes múlttal büszkélkedő Poliform az egyetlen zászlós cég Magyarországon, amelynek egy minőségi terméke minden magyarországi polgármesteri hivatalban megtalálható, ők készítették ugyanis 2000-ben a Millenniumi Emlékzászlót. Emellett a cég nevéhez fűződik a felújított Kossuth téren felvont 4x8 méteres magyar zászló, de a svéd, a dán és a norvég királyi palotán is az ő zászlóik díszelegtek több, mint két évtizedig.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.