Friss hírek

Promóció

Mihalik Enikő karitatív céllal vált meg a ruháitól

Mihalik Enikő karitatív céllal vált meg a ruháitól

Eseményfigyelő 691

Belegondoltál már, mennyi ruhája lehet egy szupermodellnek? Mihalik Enikő gardróbját alighanem sok nő elfogadná. Irigykedés helyett azonban azt tanácsoljuk, inkább csapj le a modell ruháira, ugyanis Mihaik Enikő nem mindennapi gardróbvásárt tart.

A szupermodell eladományozza jó állapotú, ám számára feleslegessé vált ruháit egy Magyarországon páratlannak számító online platformon, a Gardróbomon.

Mihalik Enikőt tavaly decemberben jegyezte el szerelme, Dávid, azóta pedig már az is kiderült a párról, hogy gyermekük lesz. A híresség a kislányát nem idehaza, hanem Amerikában hozza majd világra, ám mielőtt elutazna a tengerentúlra, még rendet rak itthoni lakásában. Bár a családprojekt teljes gőzzel halad előre, a szupermodell még most sem feledkezett el a jótékonykodásról, amit nyugodtan nevezhetünk régi jó szokásának. Mihalik nem először segít rászorulóknak a ruháival, korábban, egy másik szervezet segítségével eladományozta feleslegessé vált holmijait. A karitatív tevékenysége akkor offline történt, és a rászoruló gyermekeket támogatta az összegyűjtött összeggel, most azonban online jótékonykodik a szupermodell, és a holmijaiért kapott összeg száz százalékát egy állatvédő egyesületnek ajánlja fel.

Mihalik Enikő első néhány ruhadarabjai szinte azonnal elkeltek, azonban hamarosan újabb darabokat bocsájt áruba. Ha te is le szeretnél csapni a modell ruháira, nincs más dolgod, mint regisztrálni gardrobom.hu-n vagy letölteni az applikációt és figyelni, mikor jelennek meg a profilján az új termékek.

Na de hogy mégis mi az a gardrobom.hu? Egy olyan Magyarországon egyedülállónak számító platform, ahová bárki feltöltheti a megunt ruháit, hogy eladhassa őket. Az applikáció ötlete egy Varga Renáta nevű szabadúszó marketinges fejéből pattant ki. Mivel idehaza nem talált olyan online teret, ahol meg tudott volna szabadulni feleslegessé vált ruháitól, ellenben látott néhány külföldi honlapot, amik itthon még nem léteztek, és amik segítségével ő is sokkal egyszerűbben és gyorsabban meg tudott volna ruháitól, úgy döntött, megalkotja a saját tervezésű marketplace-ét, a Gardróbomot.

Nincs is annál jobb bizonyíték arra, mennyire hiánypótló platform a Gardróbom, mint az, hogy milyen hamar berobbant a köztudatba. Renáta először saját TikTok-oldalára posztolt egy ismertető videót az applikációról, amit rövid időn belül több mint tízezren néztek meg. Ezután a lány úgy döntött, készít egy saját TikTok-oldalt a Gardróbomnak, aminek bejegyzéseire szintén többezren voltak kíváncsiak.

A feleslegessé vált ruhák közösségi oldala

A gardróbom arculata emlékeztet az Instagraméra, és tulajdonképpen mondhatjuk is azt, hogy a gardróbom.hu számunkra feleslegessé vált ruháink közösségi oldala. A használata pofonegyszerű: egy rövid és gyors regisztráció után (mely során egy profilképet és egy rövid bemutatkozó szöveget is megadhatunk magunkról) feltölthetjük az eladásra kínált ruháinkról készült képeket, néhány alapinformációval (márka, méret, állapot) együtt. Az oldalon nemcsak ruhákra kereshetünk rá, hanem profilokat is elkezdhetünk követni, így biztosak lehetünk benne, hogy leginkább olyan ruhákba botlunk a gardróbom.hu-n, ami passzol a stílusunkhoz. A megvásárolt termékeket a Magyar Posta szállítja el a vevőhöz.

Az idén január végén indult honlap első napján több mint háromezren akartak regisztrálni a felületre, ami annyira leterhelte a rendszert, hogy egy rövid időre össze is omlott. A Gardróbomra az első huszonnégy óra leforgása alatt több mint tizenkétezer ruhát töltöttek fel. Március végére a Gardróbom androidos, április közepére pedig az iOS alkalmazása is elkészült már.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?