Friss hírek

Promóció

Lemezen adják ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét

Lemezen adják ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét

Eseményfigyelő 503

A világhírű amerikai zongorista, Keith Jarrett 2016. július 3-án lépett fel utolsó ízben a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A visszavonulását egy hete bejelentő világklasszis művész utolsó európai turnéjának nyitóállomását dokumentáló, Budapest Concert című dupla album október 30-án jelenik meg a müncheni ECM kiadó gondozásában.

Keith Jarrett 1989-es, legendássá lett zeneakadémiabeli koncertjei után közel két évtizednek kellett eltelnie, hogy minden idők egyik legzseniálisabb zeneművésze ismét szólóesttel látogasson hazánkba. A zongorista 2007-ben a nem sokkal korábban megnyílt Művészetek Palotája színpadán debütált, majd kilenc évvel később, 2016-ban ismét szólókoncertet adott az addigra már hivatalos formában is a Müpa nevet viselő intézmény Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A zongorista visszatérése a Müpa 2015/16-os évadának egyik legemlékezetesebb koncertje és egyben záróeseménye volt, melyet jelentős sajtóvisszhang övezett. Végső Zoltán így zárta az estről szóló írását az Élet és Irodalom hasábjain: „azt érezhettük, […] egyedi és kitüntetett pillanat részesei lehetünk. […] bennünk is bizonyára kitörölhetetlenül megmarad ennek a felettes lénynek, a jazz egyik legnagyobb gigászának az önreflektív, olykor vallomásszerű előadása.”

A telt házas koncertet – amelynek programját Jarrett két, merőben eltérő stílusú félidőből építette fel – kiváló minőségben rögzítették, és a zongorista különösen elégedett volt a koncerttel, lenyűgözte őt a budapesti közönség nyitottsága és értő figyelme. A magyar felmenővel büszkélkedő művész Bartók Béla hazájába tett visszatérésként tekinthetett a budapesti fellépésére, hiszen a ráadások között Bartókot idéző téma is felbukkant. Egy nemrégiben a New York Timesnak adott interjújában Jarrett a 2016-os európai turnéjának „arany etalonjaként” tekintett vissza a koncertre, vagyis olyan lehetséges referenciaműként utalt a most megjelenő lemezre, amely szólózongorás alkotói termésének viszonyítási pontjává válhat.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az alábbi gondolatokkal emlékezik vissza Jarrett négy évvel ezelőtti fellépésére: „Kiváltságosak vagyunk, hogy egy olyan fantasztikus művész kortársai lehetünk, mint Keith Jarrett, akinek felvételei sokunk számára életre szóló élményt nyújtottak. Különösen nagy jelentősége van számunkra annak is, hogy Jarrett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben így búcsúzott tőlünk első koncertje végén: „Please save your culture, keep your culture!” Azóta őrzöm magamban ezt a megható üzenetet – „őrizzük meg a kultúránkat” –, hiszen iránytű ez mindannyiunknak. Az pedig, hogy a világ a Müpában rögzített fantasztikus albumnak köszönhetően ismét Budapestre figyel, felbecsülhetetlen érték!”

A részben magyar származású Keith Jarrett 1945. május 8-án született a pennsylvaniai Allentownban, édesanyja családja az egykoron a történelmi Magyarországhoz tartozó szlovéniai Muravidékről (Prekmurje) származik. Kezdetben Miles Davis, Art Blakey és Charles Lloyd együtteseiben zenélt, hogy aztán saját útját járva kialakítsa másokkal össze nem téveszthető stílusát. Amerikai együttesében Dewey Redman szaxofonos, Charlie Haden bőgős és Paul Motian dobos, míg európai kvartettjében Jan Garbarek, Palle Danielsson és Jon Christensen voltak a partnerei. Jack DeJohnette dobossal és Gary Peacock bőgőssel alapított triója pedig új távlatokat nyitott a három hangszer együttműködésében. Keith Jarrett és Manfred Eicher producer, az ECM kiadó alapítójának találkozása egy rendkívül termékeny együttműködés kezdete volt: számos, a műfaj mérföldkövének számító lemezt jelentettek meg, köztük olyan koncertfelvételeket, mint az 1975-ös The Köln Concert, amely a jazztörténet legnagyobb sikerű, milliós példányszámban elkelt szólózongora-felvétele lett. Ennek az impozáns diszkográfiának legfrissebb tagja lesz most a 2016-os európai turné anyagából tavaly megjelent Munich 2016 méltó párjaként a Müpában rögzített Budapest Concert.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik