Friss hírek

Promóció

Különleges online média kampányt indított a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Különleges online média kampányt indított a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Eseményfigyelő 1494

360 fokos filmeken és egyedi hangulatú animációs videókon keresztül mutatja be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a nemrég megnyitott és most nyitás előtt álló bemutatóhelyeit a Facebook használói számára - tájékoztatott Nagy Júlia, az Igazgatóság ökoturisztikai osztályvezetője.

A kampány célja azon túl, hogy minél több érdeklődőt a természetbe és túrázásra csábítsanak vírushelyzet okozta bezártság után az, hogy a vendégek célzottan az ökoturisztikai bemutatóhelyeken, a felfestett túraútvonalakon és tanösvényeken keresztül fedezzék fel a természet értékeit.

ipl

Az elmúlt hetekben az Igazgatóság munkatársai gyakran találkoztak azzal a problémával, hogy a látogatók védett, fokozottan védett területeket kerestek fel túráik során. Több alkalommal szembesültek azzal is, hogy a látogatók védett növényeket tapostak le, vagy éppen megzavarták a madarak költését. Az Igazgatóság a természet védelmében azt szeretné, ha a vendégek betartanák a természetjárás szabályait – ezért is alakította ki színes tanösvényhálózatát, valamint a bemutatóhelyeit, ahol időről időre szakvezetések és tematikus túrák várják az érdeklődőket.

Elsőként az Ipolytarnóci Ősmaradványok Facebook oldalán jelent meg egy animáció a 17 millió évvel ezelőtt a területen élő állatokról, amit ugyanitt egy 360 fokos videó követett, amely a természet változását mutatja be a madarak szemével az érdeklődőknek. A népszerűsítő program azonban itt nem áll meg, hiszen a következő napokban egymás után tesszük közzé a szilvásváradi, lillafüredi és mátrafüredi bemutatóhelyekről készülő 360 fokos filmeket az Igazgatóság Facebook oldalán. A videókból megismerhetjük majd a 2020 nyarán nyitó hollókői Natura2000 interaktív kiállítást, valamint a mátrafüredi Harkály Házat is, amelynek meghirdetett túrái már az elmúlt hetekben új programlehetőséget kínáltak a Mátrába érkezőknek.

Az élmények bemutatásán túl a környezettudatosság, biztonság és fenntarthatóság érdekében a videókhoz kapcsolódó Faceboook posztokban arra is felhívja az Igazgatóság a figyelmet, hogy a vendégek lehetőség szerint online vásárolják meg a belépőjüket a bemutatóhelyekre.

Néhány film az eddig megjelentekből:

Millenniumi kilátó>>
Anna-barlang>>
Ipolytarnóc légből kapottan>>

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.