Szalagos vagy csöröge, lekváros vagy csokis – számtalan variációban készül a fánk, főleg a farsangi időszakban. De vajon miért épp fánk a farsangi eledel? Milyen hagyományok kötődnek hozzá? Ki készítette el először?
Itt a farsang, áll a bál!
A farsang az önfeledt szórakozás, a vidámság és a bolondozás, a tánc és a bálok időszaka. Az álarcok és a maszkok viselése, vagyis az, hogy felismerhetetlenek legyünk, a kötetlen mulatozás fontos kelléke.
A hagyomány szerint vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig tart, amikor már a húsvét előtti nagyböjt kezdődik.
A farsangi népszokások alapvetően néphagyományokra épülnek, a tél és tavasz küzdelmét szimbolizálják. Ekkor megengedettek a gazdagabb lakomák, mellyel a természetet kívánták bőségre ösztönözni.
Régen az igazi farsangi időszakot a farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd alkotta, amit a „farsang farkának“ is neveztek. „Felkötjük a farsang farkát” – mondták, amikor meglátogatták a rokonokat, ismerősöket vagy szórakozni mentek.
De ez az időszak a párkeresés ideje is volt. A legények ilyenkor jártak udvarolni, s hagyományosan az esküvőket is ilyenkor tartották. Ha egy pár együtt tört ketté egy fánkot, szinte biztosan közel volt az esküvőjük, ugyanis a fánk oldalán körbefutó szalag a karikagyűrű jelképének számított.
Az ételek közül hazánkban ilyenkor húsételek, kocsonya, káposzta és a farsangi fánk került az asztalra. A farsang utolsó napja húshagyókedd, másnap, hamvazószerdán a nagyböjt kezdődik. Igaz ezt rögtön egy napra – a „torkos csütörtökön” – fel is függesztették, amikor a farsangról maradt ételeket elfogyasztották. Mai változatában torkos csütörtökön az éttermek különböző kedvezményekkel várnak egy kiadós lakmározásra.
A farsangi időszak legjellegzetesebb, s egyben kihagyhatatlan édessége a farsangi fánk. A fánk alapesetben élesztős, édes kelt tészta, amelyet bő olajban kell kisütni. Lehet porcukorral meghinteni, baracklekvárral kínálni. Számos formában és variációban létezik: talán legismertebb a szalagos fánk amely nevét a barna fánkon körbefutó fehér csíkról – szalagról – kapja. Ahhoz, hogy ez a szalag és a fánk is tökéletes legyen, bizony kell némi rutin és néhány fortély az elkészítéséhez – érdemes ellesned, elsajátítanod ezeket! Szintén népszerű a csöröge vagy forgácsfánk és a rózsafánk is, melyeknek elkészítése egyszerűbb. De van az egérke fánk, az ekler fánk, a pillefánk, lehet túrós vagy krumplis, és persze még lehetne sorolni.
A források szerint már a rómaiak is készítettek hosszúkás alakú fánkot, amit például mézzel kentek meg. A fánk nem magyar specialitás, szinte az egész világon ismerik. A bécsi fánk az osztrákok nemzeti édessége, a berliner elsősorban Németországban és Franciaországban kedvelt. Az amerikaiak fánkja – a donut – középen lyukas, s különböző mázzal vonják be, a churros pedig a spanyolok desszertje, tulajdonképpen egy olajban kisütött édes kevert tészta.
Hazánkban a 19. században terjedt el, ahol szintén sokféleképpen hívják és talán még több receptje van: erdélyi neve pánkó, a Felvidéken siskának, a palócok pampuskának nevezik. Baranya néhány községében huppancs a fánk neve, Borsodban és a Bodrogközben pedig krepli. Általában könnyű, tojásos tésztából készül, de sok más variációja is lehet. Készülhet töltve vagy töltetlenül, sósan vagy édesen. Általánosan jellemzője, hogy bő zsírban vagy olajban sül. A régi szakácskönyvekben olvashatsz tölcséres fánkról, főkötős fánkról, mozsárfánkról, süvegfánkról vagy tolófánkról is.
Legendák a fánk európai elterjedéséről
Egyes források szerint Olaszországból származik, mely Beatrix közvetítésével kerülhetett be Mátyás király udvarára, de sok érdekes történet kapcsolódik még a fánk megjelenéséhez Európában.
A fánk eredetét a franciák és az osztrákok is jegyzik, hiszen két legenda is ismert a fánkkal kapcsolatban.
Az egyik legenda szerint a beignets nevű francia süteményt Marie Antoinette királyné ismerte meg, aki az udvari farsangi álarcosbálból megszökött, s elvegyült az utcai tömegben. Hogy éhségét csillapítsa, egy utcai árustól vásárolt fánkot, ami annyira ízlett neki, hogy az egész kosárral megvásárolta. Később a fánksütő mestert a palotába rendelte és alaposan kifaggatta a receptről. Ezt követően a francia királyi udvarban gyakran szerepelt a menüben.
A másik anekdota a bécsi Krapfen nevű pék nejéhez, Ceciliához kapcsolódik: a pékségben tolongó és türelmetlenkedő vevők megjegyzéseit megelégelte a temperamentumos pékné, s a kezében lévő tésztadarabot mérgében a tömeghez vágta, ám a tészta a tűzhelyen lévő forró zsiradékba pottyant. A kisült finomság óriási sikert aratott, s azóta is a bécsiek kedvence.
| Forrás: fesztivalok.info
