Friss hírek

Promóció

Bajban vannak a vendéglátóipari beszállítók

Bajban vannak a vendéglátóipari beszállítók

Eseményfigyelő 474

A hírekben leginkább az éttermek, szállodák és kávézók helyzetéről olvasni, ám ezekhez a vállalkozásokhoz beszállítók ezrei is szorosan kötődnek, akik szintén nehéz helyzetben vannak. Az ország újranyitásához azonban szükség van a szakma összefogására is.

Hús, tejtermék, zöldség, ital, kávé, jég – minden amit elfogyasztunk, beszállítóktól érkezik az éttermekbe és kávézókba. Magyarországon vállalkozások ezrei foglalkoznak a vendéglátó egységek kiszolgálásával, ezekről a beszállítókról azonban kevesebb szó esik a vírus okozta válság kapcsán.

„Rengetegen gondolták azt, hogy a vendéglátó egységek kiszolgálása biztos piac. De ma nem az. Se szeri, se száma azoknak, akik végleg lehúzták a rolót” – kezdte Szabó László alias Kávés Laci, az X-Presso Coffee tulajdonosa, akiknek fő profilja szintén a vendéglátó egységek kiszolgálása.

László úgy látja, hogy legalább akkora, ha nem nagyobb bajban van nagyon sok beszállítói és kapcsolódó szakma, mint a vendéglátás és szállodaipar.

„Bele sem gondolunk, hogy mennyi ember, mennyi beszállító megélhetése múlik azon, hogy egy ételsort elfogyasztunk-e egy étteremben. Alapanyagok, higiéniai termékek és egyéb eszközök beszállítói, szinte végeláthatatlan a sor. Nagyon sok cégnél túlsúlyos vagy egyenesen egyedüli a vendéglátásba beszállítás” – mondta a tulajdonos, aki úgy látja, hogy a túlélés záloga az, ha valaki új piacot talál a termékeinek, szolgáltatásainak. Saját maga is sokat tanult arról, hogyan értékesítheti a termékeit akkor is, ha a felhasználás helye hirtelen az emberek otthona lesz a kávéházi teraszok helyett.

„Közel egy éve, hogy én sem alszom”

„Nálunk a családban mindenki vendéglátós volt. Nekem fiatalon kellett elhagynom a vendéglátást, de mai napig imádom, hogy beszállítóként a közelében tudtam maradni. Közel egy éve, hogy én sem alszom. Nekem a vendéglátás és idegenforgalom rengeteg beszállítójával együtt pont úgy nincs már lassan mit az asztalra tenni, ahogy nektek sem. Úgy gondolom, csak akkor van esélyünk jól túlélni a kialakult helyzetet, ha mindenki a nála eggyel rosszabb helyzetben lévőnek segít. Ha ez az egész társadalmon átívelő gondolat lesz, akkor senki sem érzi majd magát elhagyatottnak” – mondta Szabó László.

braz2

Az X-Presso Coffee tulajdonosa tavaly a pandémia kezdetén indította útjára a „Kávéztasd a Dokit kezdeményezést”, amelynek keretein belül az adományozóknak köszönhetően több mint 100 kg kávét juttattak el ingyenesen egészségügyi dolgozóknak, főleg mentőállomások alkalmazottainak.

Ezer adag ingyen kávé üzletenként

A vendéglátóiparnak összefogásra van szüksége. A cég ezért most valódi, kézzel fogható, pénzben mérhető segítséget nyújt a partnereinek, és erre biztatja a többi beszállítót is.

„Ezer adag kávét biztosítunk teljesen ingyenesen azoknak, akik kávégépet bérelnek tőlünk. Sem az általunk biztosított kávéfőző gépért, sem a kávéért nem kell fizetni egy fillért sem. Ez egy hónapra szól, nem lehet hosszabbítani. Akinek nem fogy el ezer adag kávéja, az annyi kávét kap ingyen, amennyit egy hónap alatt lefőzött. Azt tanácsoljuk, hogy aki eleve tudja, hogy nem szokott ennyi kávét eladni, az adja tovább ingyen a vásárlóknak, így üdvözölve az újranyitást. Az ezer adag ingyen kávé mellett fizetési haladékot is adunk a partnereknek, így csak a második hónap végén kell fizetniük” – mondta Szabó László.

Szó szerint semmi nem maradt a kasszában rengeteg vendéglátósnál, ezért nem valamiféle megfoghatatlan, nehezen teljesíthető és főleg nem valamilyen utólagos kedvezményre alapuló kedvezmény jelent segítséget. László ezért arra biztatja a beszállítókat, hogy saját erejük mértékéig ők is segítsék a vendéglátóipar újraindulását.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.