Friss hírek

Promóció

Az Orbit 6 millió forintot adományoz az SOS Gyermekfalvaknak

Az Orbit 6 millió forintot adományoz az SOS Gyermekfalvaknak

Eseményfigyelő 1156

Az Orbit 5. éve működik együtt az SOS Gyermekfalvakkal, hogy hátrányos helyzetű gyermekeket támogasson a Help Them Shine kampányukon keresztül. A projekt célja, hogy az SOS-ben szülők nélkül élő serdülők felnőtté válásában nyújtson segítséget. Az Orbit a rágógumik eladásából 6 000 000 Ft-ot adományoz a programok támogatására 2020. augusztus 23. és október 3. között.

Az SOS Ifjúsági Házaiban élő fiatalokkal folyó szakmai munka az egyik példa arra, hogy mennyire jó helyre kerül az idén felajánlott összeg is. Az SOS Ifjúsági Házainak egyik fő célja az alapítványnál gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedésének elősegítése. Az SOS szakemberei támogatják a fiatalokat a felelősségvállalásban, a függetlenedésben, olyan hasznos életvezetési, pénzügyi ismereteket tanulhatnak meg itt, amelyekkel az SOS Gyermekfalvakból való távozásuk után sikeresen helytállhatnak a felnőtt életben. Ebben az évben az adományok elsősorban a gyermekek megsegítésére irányulnak, így téve jobbá az életüket. Továbbá az adomány egy részét egy tapasztalt szociális munkás felvételére fordítják, akinek a feladatai között szerepel a gyerekek felkészítése és számukra megfelelő továbbképzések kiválasztása, valamint a karriertanácsadás is.

Az Orbit évekkel ezelőtt hívta életre a Help Them Shine CSR kampányát, eddig több mint 48 770 000 Ft-ot adományoztak az SOS Gyermekfalvaknak, amelynek segítségével az 4 év alatt1 300 rászorulóarcára csalt mosolyt. A kampány 2019 óta a fiatal felnőttekre összpontosít, támogatja belépésüket a nagybetűs életbe.

„Többszáz olyan gyermek él nálunk, akikről szüleik nem tudnak gondoskodni. Nemcsak az a fontos, hogy biztonságos, szerető otthont nyújtsunk számukra, hanem az is, hogy felkészítsük őket az önálló életre, hiszen az SOS-ből való kilépésük után már egyedül kell boldogulniuk. Ebben segít nekünk idén is az Orbit” – tette hozzá Kiss Gergely, az SOS Gyermekfalvak ügyvezető igazgatója.

Segíts nekik ragyogni te is! Kihívásunkkal most egy évre elegendő rágógumit nyerhetsz. További információkért látogass el a segitek.orbit.hu oldalra!

Rágózz és segíts!

Az Orbit a cukormentes rágógumik vezető márkája, mely nemcsak a rágógumi fogászati előnyeire fókuszál, de a szép és egészséges mosolyra is, ami segít az önbizalom növelésében és abban, hogy minden helyzetben szívesen mosolyogjunk. Az Orbit célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres és megfelelő szájhigiénia fontosságára. A cukormentes rágógumik hasznosan támogatják az egészséges és gyönyörű mosolyt, és hozzájárulnak ahhoz, hogy minden helyzetben jobban érezzük magunkat.

Az SOS Gyermekfalvak Magyarország egyik legismertebb nonprofit szervezete, 400 gyereknek ad családot nevelőszülőknél Kőszegen, Kecskeméten, Orosházán és a települések 60 kilométeres körzetében, továbbá Budapesten és Pest megyében. A gyerekek többsége elhanyagolás, bántalmazás, erőszak, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége miatt kerül az SOS-be. Az SOS-ben a gyerekek nevelőszülőknél, családias környezetben nőhetnek fel.
Fejlesztőpedagógus, pszichológus és különböző szakemberek a nevelőszülővel közösen azon dolgoznak, hogy a gyerekek feldolgozzák az őket ért traumákat, behozzák esetleges lemaradásaikat. A szervezetet és programjukat Te is támogathatod az alábbi linken: https://www.sos.hu/adomany

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.