2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
A május 10-i madarak és fák napján adták át a Tisza-tavi kerékpáros Centrumnál épült fecskehotelt, amelyet az egyre csökkenő számú molnár- és füsti fecskék számára alakítottak ki.
Egyre többször merül fel az a probléma, hogy a hagyományos desktop antivírus és cégen belüli egyéb IT-biztonsági védelmi vonalak már kevesek. Az elmúlt évben a járványhelyzet alatt ez hatványozottan beigazolódni látszik. A dolgozók legtöbbször az irodán kívülről végzik a munkájukat – a felépített céges biztonsági rendszerek védelme nélkül.
Hatalmas léptékben fejlődik a nagyvilágban az elektronikus sport, mely belátható időn belül olimpiai sportággá válhat. Az első ismert videojáték-bajnokság nyereménye 1972-ben, az amerikai Stanford Egyetemen a Rolling Stone pop-kult magazin egyéves előfizetése volt.
A repertoár egyelőre meglehetősen szűkös, számos mozi még ki sem nyitott, az előadásokra pedig csak védettségi igazolvány birtokában lehet beülni.
A Magyar Állami Operaház május 29-én izgalmas premierrel nyitja meg ismét kapuit a közönség előtt. Umberto Giordano Andrea Chenier című kétrészes operáját Fabio Ceresa rendezésében láthatják az érdeklődők az Erkel Színházban.
A frissen megalakult Alapítvány a tervezhetőség és a biztonságos újraindulás érdekében kéri, hogy 45%-os átoltottság mellett elindulhasson a kisebb volumenű üzleti események szervezése, az 5 milliós oltottsági fázis elérésekor pedig a kormány vonja vissza a zenés-táncos rendezvények jelenlegi tilalmát.
Az építőipari munkák és építőanyagok árának várható emelkedését prognosztizálta a HelloVidék kérdésére Koji László, az ÉVOSZ elnöke, amely azonban csak részben magyarázható a kormány által meghirdetett Otthonfelújítási program iránti érdkelődéssel.
Hétfőtől, azaz május 10-től az óvodások és iskolások tesióráit és szakköreit tarthatják sportlétesítményben, uszodában, edzőteremben, vagy akár jégpályán is.
Érvényét vesztheti a védettségi igazolvány azoknál, akik nem veszik fel második oltást - derült ki a Kormányinfón.
Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program részeként építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is.
|
2024. május 17-18-19-én tizenkettedik alkalommal rendezik meg…
Mi mozgatja a gépjárműipart? Mik a legújabb…
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti…
Immáron harmadik alkalommal találkozunk a balatonfüredi Property…
Rock, pop, jazz, elektronikus zene Magyarország egyik…
Globális repülőgépipari és úrhajózási szakmai kiállítás Berlinben…