Friss hírek

Hírek, elemzések

Új próbálkozás Óbudán: hangszínház

Új próbálkozás Óbudán: hangszínház

Eseményfigyelő 578

Újfajta műfajjal, hangszínházi előadásokkal várják a színházkedvelőket Óbudán. A jeleneteket sajátos módon, díszlet, jelmez és koreográfia nélkül adják elő a színészek. Az első előadás szeptember 27-én lesz látható – írja a hirado.hu.

A hangszínházba érkezőknek nem hagyományos színházi élményben lesz részük, hiszen az előadások alatt nem lesz díszlet, jelmez, nem lesz színészi játék, sem koreográfia, csupán a színészek hangja és különböző zenék hallhatók, amelyek segítik a megértésben a közönséget” 

– mondta Bernát László forgatókönyvíró az M1 Ma reggel című műsorában.

Rák Kati színművész elmondta, a hangszínháznak köszönhetően a nézők a színészek energiáit is láthatják, nemcsak tehetségüket. Hozzátette, a tapasztalatok azt mutatják a nézőknek nem hiányzik a díszlet, a koreográfia, mivel a történet, amit előadnak, olyan erős, hogy magával ragadja a jelenlévőket minden kiegészítő, díszítő elem nélkül.

A képzelet mindig sokkal többet ad, mint a valóság. A hangszínházban a felnőttek újra gyerekek lehetnek, és megtapasztalhatják azt, milyen határtalan is tud lenni a fantáziájuk"

– mondta Rák Kati.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába