Friss hírek

Hírek, elemzések

Új kiállításokkal nyitott meg az átalakított Móra Ferenc Múzeum és a vár Szegeden

Új kiállításokkal nyitott meg az átalakított Móra Ferenc Múzeum és a vár Szegeden

Eseményfigyelő 833

A Kultúrpalotát, a várat és a várkertet uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból újították fel.

Az átadóünnepségen Botka László, Szeged polgármestere elmondta: a fejlesztésnek kettős célja volt, megőrizni a városképi jelentőségű műemléképület értékeit és megteremteni a 21. századi feltételeket a vonzó kiállítások rendezéséhez.
A 900 millió forintos uniós támogatásból és 600 millió forint önkormányzati forrásból megvalósult munkálatok során a 124 éves épület legkomplexebb átalakítása zajlott le. A kívül-belül megújult Kultúrpalota a felújítással visszakapta eredeti színét: homlokzata most éppen olyan, amilyennek 1896-ban a szegediek láthatták – közölte a polgármester. Hozzátette: a következő hónapokban befejeződik a múzeum előtti tér és az egész Stefánia rekonstrukciója is.

fogasotto

Fogas Ottó múzeumigazgató elmondta, hogy a közgyűjtemény 20 hónap után három új állandó kiállítással és két időszaki tárlattal nyitott újra.
Az új természettudományi kiállítás az Alföld és a Tisza árterének állat- és növényvilágát mutatja be. A preparátumok mellett Máté Bence természetfotós csaknem száz fényképét is láthatják az érdeklődők. A tárlathoz új múzeumpedagógiai foglalkoztatóterem is kapcsolódik.
Szintén állandó kiállítás mutatja be a múzeum névadóját és egykori igazgatóját, Móra Ferencet. Az író műveit a középpontba helyező látványos tárlat a természethez való meghitt viszonyán keresztül ábrázolja az író életútját és munkásságát.
A múzeummal együtt megújult a vár is, amelynek bejárata átkerült a Stefánia felőli oldalra, és akadálymentesen megközelíthető.

Az új helytörténeti kiállításon megjelennek a szegedi boszorkányperek, a betyárvilág, a Nagyárvíz pusztítása, az egykori vár izgalmas története.

A díszteremben látható időszaki kiállítás Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményének történetét tárja a látogatók elé. A másik, Gábor Áron rézágyúja címet viselő időszaki tárlat az 1848/49-es szabadságharc székelyföldi hadjáratáról, az ágyúöntők és tüzérek munkájáról szól.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?