Friss hírek

Hírek, elemzések

Új Beatles-könyv látott napvilágot

Új Beatles-könyv látott napvilágot

Eseményfigyelő 569

Get Back címmel az eredeti angol kiadással egy időben magyarul is megjelent a Beatles együttes utoljára kiadott lemezének készítését megörökítő könyv, amelyet szombaton Egerben mutatnak be.

Az azonos című, Peter Jackson rendező által jegyzett háromrészes dokumentumfilmhez kapcsolódó könyv a Helikon kiadó gondozásában jelent meg Magyarországon – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Mint írták, 1969 januárjában a Beatles azzal a tervvel vágott neki az új esztendőnek, hogy egy különleges show keretében filmre veszik, amint dalokat írnak és próbálnak, majd ezeket közönség előtt elő is adják.

A később Get Back néven ismertté vált projekt kétszeresen is visszatérést jelentett, hiszen az együttes akkor már két és fél éve nem koncertezett, kísérletező korszakukat követően pedig vissza akartak kanyarodni az eredeti rockos gyökerekhez.

Huszonkét napon keresztül kamerák és mikrofonok rögzítették minden mondatukat a Twickenham Film Studiosban. Az akkor rögzített dialógusok alapján készült, most fotókkal gazdagon illusztrált kötet bemutatja, mi valósult meg az elképzelésekből. A Let It Be című lemez 1970-ben jelent meg, Phil Spector produceri közreműködésével, de akkorra a Beatles már feloszlott.

A Gyűrűk Ura és A hobbit című mozisikerek rendezőjeként világhírűvé vált új-zélandi rendező, Peter Jackson The Beatles: Get Back című, háromrészes, összesen 468 perces dokumentumfilm-sorozata a Let It Be című Beatles-album születését mutatja be. A harmadik részben láthatók a január 30-án hirtelen ötlettől vezérelve az Abbey Road-i stúdió tetőterén tartott rövid koncert pillanatai is.

Amellett, hogy a film eddig nem publikált, illetve felújított felvételeket tár a nézők elé, támaszkodik Michael Lindsay-Hogg 1970-ben bemutatott dokumentumfilmje, a Let It Be anyagára is.

A The Beatles: Get Back című könyv bemutatója december 4-én lesz az egri Hotel Korona dísztermében. Az esemény vendége lesz például Ipacs Tibor fordító, Benedek Szabolcs író, a Beatles vágatlanul című könyv szerzője, Molnár Gábor, a Halhatatlan Beatles című könyv alkotója, Marsi József, a Beatles kódex szerzője, B. Tóth László rádiós szerkesztő, Czutor Zoltán zenész.

A program zárásaként az Egri Road Beatles Múzeumban kiállítanak egy John Lennon Limited Rickenbacker 325V59 gitárt.

| Forrás: zeneforum.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába