Friss hírek

Hírek, elemzések

Új attrakciók a bugaci látogatóközpontban

Új attrakciók a bugaci látogatóközpontban

Eseményfigyelő 1114

Szabadtéri rendezvénytérrel, gyógy- és fűszernövénykerttel bővül az a modern látogatóközpont, amelyet Bugac határában az Pétermonostora-ásatás helyszíne mellett építettek - közölte a projekt pályázati referense az MTI-vel.

Tóth Mariann elmondta: a Bugac határában található látogatóközpontban a több mint 10 éve folyó ásatássorozat eredményeként feltárt Árpád-kori monostort és a körülötte elterülő település életét, valamint az ott talált leleteket mutatják be. Hozzátette: a tájba illeszkedő fogadóépület külső megjelenése, építészeti megformálása lapos, kerek, rovátkolt ezüst oldalával a homokban fellelt pénzdarabot idézi. Formája utal még az egykori kolostorok kerengőire is. Az épület földszintes kialakítása miatt teljesen biztosított az akadálymentesítése, a korszerű technológiai és szerkezeti megoldásai következtében pedig az energiahatékonysága is maximálisan megoldott.

A bugaci önkormányzat a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-vel konzorciumban megvalósuló beruházásának első üteméhez - a látogatóközpont kialakításához - 1,137 milliárd forint támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. A vendégfogadó és kiállítóterekkel rendelkező 1900 négyzetméter területű látogatóközpontban helyet kapott egy különleges vetítőterem is, ahol 360 fokos vetítésben nézhetik meg az érdeklődők az Árpád-kori monostor életét élményszerűen bemutató filmet. A projekt keretében elkészült és felállították Szent István, Szent László, Szent Erzsébet, Szent Margit és a feltámadt Krisztus szobrát is a látogatóközpontnál, illetve a romterületen.

A fejlesztés második ütemében, még ebben az évben további 207,33 millió forint európai uniós támogatás révén a látogatóközpont egy fedett szabadtéri színpadnak helyet adó rendezvénytérrel és egy közösségi térrel bővül. Ezzel maradéktalanul megvalósul az épület eredetileg tervezett formája. Kialakítanak továbbá egy kertet, illetve járdával kötik össze a már elkészült parkolót és a látogatóközpontot. Az érdeklődők a főépület körüli sétányon körbe haladva az Árpád-kori kolostorok évelő gyógy- és fűszernövényeivel ismerkedhetnek meg. Az egyes növényfajok magyar és latin nevét tartalmazó táblákon elhelyezett QR-kódok segítségével a látogatók okostelefonjaik használatával minden növényről botanikai és történeti információt kapnak. A fűszernövények esetében olvashatnak a növények felhasználási lehetőségeiről az ételkészítésben, lementhető receptekkel, a gyógynövények esetében pedig ismereteket érhetnek el azok hatóanyagairól, gyógyászati használatukról.

A tervek szerint a projekt harmadik ütemében fogadóépület, játszótér, növénylabirintus és kilátó épül, továbbá a látogatóközpontot és a romterületet kiépített sétaút köti össze, ahol további magyar szentek szobrai sorakoznak majd. A Bugac mellett fekvő Monostordomb környezetében 2010-ben kezdődtek meg a feltárások. A tudomány számára korábban ismeretlen régészeti lelőhely mára megkerülhetetlenné vált az Árpád-kor kutatásában. Az egykori Péterin az 1050-es években indult az élet, minden bizonnyal tudatos királyi telepítés következtében. A rendi monostort 1130 és 1140 között alapította a kor kiemelkedő főúri családja, a Becse-Gergely nemzetség. A fontos hadi és kereskedelmi út mentén fekvő stratégiai helység a 12-13. század fordulójára a Duna-Tisza köze szakrális és gazdasági központjává nőtte ki magát. A korszakot tekintve hatalmas kiterjedésű és városias település életének végét, egyértelműen az 1241-42. évi tatárjárás okozta. A helyszínen folyamatosan zajló régészeti feltárások tömegesen hozzák felszínre az Árpád-kori Magyarország kiemelkedő gazdagságának, nagyhatalmi státuszának bizonyítékait.

| Fotó: felegyhazikozlony.hu
| Forrás. mti.hu - turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig