Friss hírek

Hírek, elemzések

Több tízezer étterem nyakán maradt liba

Több tízezer étterem nyakán maradt liba

Eseményfigyelő 588

Az amúgy is nehéz helyzetben lévő vendéglátóegységeknek hatalmas érvágás, hogy a Márton-napi Libanapok előtt jött a lezárás.

"Országosan 50 ezer vendéglátóegység van, 10 ezer ebből Budapesten. A mostani szigorítások előtt számos hely került abba a helyzetbe, hogy szüneteltetni kényszerült a működését vagy már bezárt, úgyhogy nehéz megbecsülni, hogy pontosan hány vendéglátóegységet érint a mostani járványügyi kötelező zárva tartás. Sejteni lehetett ugyan a lezárást, de a legtöbben ezt későbbre várták, én például a hónap közepétől. A novemberi Márton-napi Liba nap bevételeire nagyon sok még működő étterem számított, és készültek is rá. Így a lezárás miatt több tízezer étterem nyakán marad egységenként több száz kiló libahús, ami jó esetben nem romlik meg, mert a fagyasztóban marad, de a Libanapok ellehetetlenülésével jelentős bevételkiesést okoz a vendéglátósoknak – mondta el kérdésünkre Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

A Szent Anna Panzió és Étteremben a Nógrád megyei Berkenyén november második és harmadik hétvégéjére hirdettek meg Libanapokat. 6900 forintért korlátlan ételfogyasztást ajánlottak libából készült ételekből svédasztalos formában. Kalácska Zoltán üzemeltető lapunk kérdésére elmondta, az első alkalmat sikeresen lebonyolították, a második azonban a járványügyi intézkedések miatt ellehetetlenült. Neki az a szerencséje, hogy még nem vásárolta fel a második hétvégére szánt húst, mert még az első alkalomról is maradt áruja. Ezt most még elviteles formában értékesíti, így nem maradnak a nyakán libahegyek. Szerinte sok más hely kevésbé szerencsés helyzetben van, mivel a Márton-napra bevásárolt jelentős készleteket elviteles formában nem fogják tudni maradéktalanul értékesíteni, esetleg jelentős engedményekkel.

(Forrás: turizmusonline.hu)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?