Friss hírek

Hírek, elemzések

Sorra nyitják a magániskolákat Budapest környékén

Sorra nyitják a magániskolákat Budapest környékén

Eseményfigyelő 502

Szülői hozzájárulásként havonta 135 és 160 ezer forint közötti összegeket kell fizetni.

Egymás után nyílnak új alapítványi és magániskolák Budapest agglomerációjában – írja az Eduline.

A portál példaként említi a Biatorbágyon 2019-ben nyílt magániskolát, amely egy nyolc évfolyamos, akkreditált intézmény. Az iskola a Re-Crea Diósd tanulócsoportból nőtt ki, és a fő pedagógiai elv az open learning: ez azt jelenti, hogy a pedagógusok a diákok érdeklődése által irányított egyéni tanulási utakban hisznek.

Szülői hozzájárulásként havonta 135 és 160 ezer forint közötti összegeket kell fizetni. Az Eduline szerint ennek ellenére alig akadnak szabad helyek a magánintézményben.

Veresegyházán szintén több magán- és alapítványi iskola indult az elmúlt években, és a portál szerint mindegyik népszerű. Ezekben kevesebb diák tanul, ugyanis az osztálylétszámok maximum 12-15 fősek. A szülői hozzájárulás összege viszont itt sem kevés, havi 130 ezer forintot jelent.

Hasonlóan meredeken nő Budaörs lakossága is, ahol az elmúlt egy-két évben ugyancsak sok új iskola nyílt.

A Prezi alapítója, a Halácsy Péter által indított Budapest School is több mikroiskolát nyitott az agglomerációban. A solymári mikroiskola például 2018-ban, az érdi 2020-ban indult, de már Dabason, Gödöllőn és Budaörsön is van ilyen iskola. A Budapest School intézményeiben úgynevezett portfólióalapú értékelés van, illetve mentorálás, de fontos alapelv az is, hogy a tanulás projektek mentén halad. Az agglomerációban működő mikroiskolákban az ösztöndíjasok 40-50 ezer forintos hozzájárulás fizetnek, a támogató szülők pedig 130-140 ezer forintot.

| Forrás: vg.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben