Friss hírek

Hírek, elemzések

Semmittevési ösztöndíjpályázatot írt ki egy német egyetem

Semmittevési ösztöndíjpályázatot írt ki egy német egyetem

Eseményfigyelő 561

Egyszeri juttatásként 1600 eurós (574 ezer forintos) semmittevési ösztöndíjra írt ki pályázatot a Hamburgi Képzőművészeti Egyetem.

A világ minden részéből érkeztek jelentkezők – mondta el Friedrich von Borries, a projekt kezdeményezője a jelentkezési határidő keddi leteltét követően.

A szokatlan felhívásra mintegy 1700-an jelentkeztek, a beadványok között több volt a komoly, mint a tréfás írás

– fejtette ki az építész és dizájnelméleti professzor.

Borries hangsúlyozta: az ösztöndíj nem egyfajta karriertámogatás, hanem inkább ösztönzés, az emberek más irányokba történő gondolkodásának támogatása. A jelentkezők közül a zsűri három nyertest fog kiválasztani november elejéig, mindegyikük 1600 eurót kap. A kifizetés feltétele, hogy a tétlenségi idő végén beszámolót kell írniuk a nyerteseknek.

A projekt a Schule der Folgenlosigkeit. Übungen für ein anderes Leben (A következmények nélküliség iskolája. Gyakorlatok egy másfajta életért) című kiállítás része, amelyet novemberben mutatnak be a hamburgi Iparművészeti Múzeumban.

A felhívást világszerte nagy médiaérdeklődés kísérte, írt róla a The Guardian brit napilap, a BBC és a Fox News is. Borries elmondta, a projektről adott interjút indiai, kínai, orosz, bolgár és afrikai hírcsatornáknak is.

(Forrás: magyarnemzet.hu)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben