Friss hírek

Hírek, elemzések

Regéc: Jövő nyárra készülhet el a vár részleges rekonstrukciója

Regéc: Jövő nyárra készülhet el a vár részleges rekonstrukciója

Eseményfigyelő 793

Virág Zsolt projektvezető az 1,9 millió euróból megvalósuló munkálatokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a több mint 300 éve lerombolt erődítmény történeti és építészeti hitelességen alapuló részleges rekonstrukciója zajlik éppen, a tervezett építkezés 60 százalékánál tartanak most.

Az európai uniós forrásból, határon átnyúló program keretében megvalósuló fejlesztés részeként a újjáépül a palotaszárny, valamint állagmegóvási munkálatokat végeznek el több épületrészen.

A részletekről szólva kifejtette: a reneszánsz palotaszárny romos falait hagyományos építési technikával építik újjá. A tervezett kiállítások bemutatják majd egyebek mellett a 17. századi északkelet-magyarországi palotaenteriőrök elemeit, a helyi régészeti feltárások során előkerült habán padlócsempéket, bokályos falicsempéket, cserépkályha-töredékeket, díszedényeket. Felidézik a vár "fényes korszakait" is, vagyis amikor az erődítmény Alaghy Menyhért és Erdődy Anna birtokában volt, a Rákóczi-korszakot, valamint Zrínyi Ilona birtokosi tevékenységét - sorolta a projektmenedzser.

Virág Zsolt hozzátette: a háromszintes épület pincéjében borozót, pihenőteret alakítanak ki, a sütőházban bemutatják, hogyan készültek az ételek a középkori eszközökkel, a sáfárházban pedig az élelmiszerek tárolását, feldolgozását tekinthetik meg az érdeklődők. A leányasszonyok házában az udvarhölgyek által használt bútorokat, eszközöket, ruhákat és ékszereket mutatják be.

A magas várakban nagy érték volt a víz, ezért a mosás során rendkívüli takarékosságra törekedtek, ennek módjai is láthatóak lesznek Regécen - ígérte Virág Zsolt.

A regéciek partnere a határon átnyúló programban a szlovákiai Bodrogszerdahely, Nagykövesd és Nagyida. A projektmenedzser kiemelte a bodrogszerdahelyi Vécsey-kastély felújítását, ahol Kossuth Lajos a jogakadémia elvégzése után a gyakornoki idejét töltötte. Mint rámutatott, a regécihez hasonló fejlesztések sokat jelentenek az adott település, sőt a térség számára is.

Ma Magyarországon már 19 vár működik nyereségesen, köztük van a regéci is, ahol az előző, 2016-ban zárult - a jelenlegihez hasonló léptékű - projekt eredményeként jelentősen megugrott a turisták száma. Akkor a településen látogatóközpontot építettek, a várban újjáépítették az öregtornyot, valamint büfét, beléptető épületet és vizesblokkot alakítottak ki - idézte fel Virág Zsolt.

Bakos Ferenc, Regéc polgármestere hozzátette: az előző fejlesztésnek köszönhetően pár ezerről 42 ezerre nőtt a vár éves látogatószáma és hasonló mértékű növekedést várnak a most zajló beruházástól is.

Mindezzel nemcsak megmentették II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának és a magyar történelemnek egy fontos színhelyét, de munkahelyeket is teremtettek. A turisztikai érdeklődés növekedése nagy lökést adott a település és a térség más jellegű idegenforgalmi szolgáltatóinak is, például a szállásadóknak, ami nagyon fontos, mert Regéc olyan térségben fekszik, ahol nehéz munkahelyet találni - hangsúlyozta a polgármester.

(Forrás: epulettar.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?