Friss hírek

Hírek, elemzések

Pom-pom és Gombóc Artúr alkotójának műveiből nyílt kiállítás Vácon

Pom-pom és Gombóc Artúr alkotójának műveiből nyílt kiállítás Vácon

Eseményfigyelő 653

Július 22-én nyílt Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, karikaturista életmű-kiállítása Vácon, a Pannónia Házban. 4 teremben összesen 150 művet állítottak ki a Ludas Matyi hetilap legendás rajzolója és Csukás István népszerű mesefiguráinak életre keltőjétől.

A patinás, több mint 300 éves, felújított Pannónia Ház az eltelt évszázadok során működött már kocsmaként, fogadóként, kereskedőházként, színházként, moziként is. A reformkorban az ország legismertebb színészei érkeztek ide egy-egy darabbal, az akkori Aranyszarvas Vendéglőben vándorszínészként még Petőfi Sándor is megfordult - írja a Sajdik Gyűjtemény sajtóközleménye.

Most, az egykori vendéglőben Sajdik Ferenc egyedülálló, attribútumokkal kiegészített portréi kaptak helyet. Sajdik az 1980-as évektől készít képkeretekbe foglalt, pasztell karikatúrákat számára fontos történelmi személyiségekről, képzőművészekről, színészekről, írókról.

Minden portréja kuriózum: a keretekre a művész különféle applikációkat erősít, agyagszobrokat, vagy akár hétköznapi tárgyakat, melyek az ábrázolt személy életművét szimbolizálják.

A földszinti nagyteremben sorakoznak a jellegzetes Sajdik-karikatúrák. Utánozhatatlan stílusú, könnyed vonalakkal megrajzolt és sajátosan színezett állatfigurái, elképzelt élethelyzetei csalnak mosolyt a látogatók arcára.

Külön teremben sorakoznak Váccal kapcsolatos alkotásai: váci utcarészletek, jelenetek és a város történelmi eseményei jelennek meg Sajdik-köntösbe csomagolva.

A gyerekteremben köszönnek a vendégekre a Civakodó Cipőikrek, Madárvédő Golyókapkodó, a Ho-Ho-ho Horgász, Pom Pom és Gombóc Artúr. Csukás István mesehőseit Sajdik Ferenc formálta meg, közös munkájukból pedig ma is nagyon népszerű rajzfilm-sorozatok születtek.

A színes teremben kényelmes puffokban üldögélve néhány epizódot is meg lehet nézni a híres rajzfilmekből a múzeumlátogatás közben.

A tárlatvezetéseken a látogatók pedig olyan izgalmas kérdésekre is választ kaphatnak, miszerint: Miért nem lépett zsoké édesapja nyomdokaiba a Sajdik Ferenc? Hogyan találkozott Csukással? Melyik figurát tette volna el láb alól Csukás, és lett Sajdik a megmentője?

A Sajdik Gyűjteményhez és a Pannónia Házhoz tartozik Kolodko Mihály, Vácon élő szobrászművész közelmúltban felállított három alkotása is: Mária Terézia, Morzsa kutya és Csúzli miniszobrai, a vasútállomástól a Diadalívig tartó útvonalon.

A Sajdik életművet bemutató állandó kiállítás keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között várja a látogatókat.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?