Friss hírek

Hírek, elemzések

Ötven éve alakult meg az LGT

Ötven éve alakult meg az LGT

Eseményfigyelő 687

1971. április 6-án jelentették be az első magyar szupergrup megszületését.

A zenekart megalakító tagok mindegyike már ismert, elismert zenésznek számított. Az Omegából érkezett Presser Gábor és Laux József (illetve Laux felesége, az „LGT ötödik tagja”, a szövegíró Adamis Anna), a Metróból Frenreisz Károly, a szólógitáros pedig a Hungária korábbi zenésze, Barta Tamás lett.

Az LGT megalakulása tehát több más együttes válságát is jelentette, különösen az Omegát érintette rosszul két alaptaguk, a billentyűs, zeneszerző Presser, és a dobos, Laux kiválása, erről Hűtlen barátok címmel dalt is kiadtak.

Az LGT bemutatkozó koncertje a Budai Parkszínpadon volt júliusban, augusztusban megjelent az első kislemeze (rajta a Boldog vagyok és a Ha volna szíved), decemberben első nagylemezük Locomotív GT címmel.

Az LGT a magyar rockzene történetének egyik legfontosabb zenekara. A hvg.hu Minden idők legjobb magyar albumai listáján két lemeze is szerepel, a Bumm és a Loksi.

Az első kislemezdal:

(Forrás: hvg.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába