Friss hírek

Hírek, elemzések

Ősszel indul Budapestről a biciklis szupersztráda

Ősszel indul Budapestről a biciklis szupersztráda

Eseményfigyelő 707

A fővárostól a Balatonig vezető kerékpárút Biatorbágyig tartó szakasza lassan elkészül.

Ütemterv szerint halad a Budapest–Balaton kerékpárút Budaörs–Törökbálint–Biatorbágy szakaszának kivitelezése – írja a magyarepitok.hu. A közel 10 kilométeres, 9 különböző részből álló szakasz Budaörs nyugati határában kezdődik és Biatorbágyon a viadukt térségében ér véget.

keszul2

A főváros és a Balaton közötti kerékpárút kivitelezése ebben az esztendőben 2,9 milliárd forintból folytatódik. A tervek szerint 2021 második felében átadják

  • a Budapest-Etyek szakasznak egy részét,
  • és a 710-es főúttól Balatonakarattyáig tartó szakaszt is.

Sok helyen már az aszfaltrétegek leterításe zajlik, illetve a vízépítési munkák folynak, több szakaszon a közvilágítást is kalakítják. Már több mint 400 köbméter hengerelt aszfaltot használtak fel. A projekt tervezett befejezése 2021. szeptember végére várható.

2010 óta mintegy 1600 kilométer új kerékpárút épült Magyarországon. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásaiban idén további 75 kilométeren látnak neki a munkálatoknak a vállalkozók.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.