Friss hírek

Hírek, elemzések

Olaszországban máris tömegek mentek bárokba és múzeumba

Olaszországban máris tömegek mentek bárokba és múzeumba

Eseményfigyelő 414

A három hónapja tartó szigorú korlátozások oldásának első napján a vendéglátás és a kultúra további enyhítést követel.

A napsütés is segítette az újranyitás első napján a római bárok, kávéházak és éttermek üzemeltetőit, mivel a jó időben azonnal megteltek a szabadtéri teraszok, egyenlőre ugyan kizárólag helyiekkel.

"Teljesen más a pultnál beszélgetve, vagy ülve fogyasztani a csésze kávét, mint ahogyan eddig tettük, műanyag pohárban az utcán állva" - mondta a Santa Maria Maggiore-bazilika melletti presszó vendége az MTI-nek. A belváros éttermesei szerint azonban turisták nélkül nem érdemes kinyitni, ezt bizonyítja, hogy a Navona-téren sorakozó asztalok továbbra is üresek maradtak. "Nem felhúzott rolót, hanem vendéget akarunk" - hangoztatták bejelentve, hogy csatlakoznak a következő napokra meghirdetett adósztrájkhoz.

Húsz tartományból tizenötben nyitottak újra a vendéglátó egységek.

A nyitás reggel öttől este hat óráig engedélyezett, utána este tízig elvitelre dolgozhatnak. Majdnem 300 ezer bár, kávéház, étterem nyitott meg ismét, ami az ágazatban dolgozó üzlethelységek nyolcvanegy százalékának felel meg. A legtöbb, 51 ezer, Lombardia tartományban lépett munkába, Lazióban 33 ezer bár és étterem működik ismét.

Milánóban azonban több vendéglő zárva maradt hangoztatva, hogy forgalmuk hatvanöt százalékát este termelik, a napközbeni nyitvatartási nem segít rajtuk. Velencében zárva maradtak a történelmi kávéházak, közöttük a Florian is, amely inkább megvárja a turisták érkezését.

A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint az olaszországi vendéglátás forgalma tavaly negyvennyolc százalékkal esett vissza, ami közel 41 milliárd euró elveszítését jelenti. A kereskedelmi központok eladása harminc százalékkal esett vissza. A vendéglátásban és kereskedelemben dolgozók több mint három százaléka veszítette el munkáját, de az elbocsátások már lassan egy éve be vannak fagyasztva.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben