Friss hírek

Hírek, elemzések

Nácik lopta Pissarro-kép kerül vissza az örökösökhöz

Nácik lopta Pissarro-kép kerül vissza az örökösökhöz

Eseményfigyelő 597

Hetven éve nácik által elrabolt Pissarro-kép kerül vissza eredeti tulajdonosa, egy párizsi zsidó műgyűjtő örököseihez.

Az évek óta zajló vitás ügyben a francia ítélőbíróság hozott döntést a héten. Az 1887-ben Camille Pissarro (1830-1903) által készített La cueillette (Aratás) című festményt ennek értelmében megkapják Simon Bauer műgyűjtő leszármazottai. Bauert Párizs német megszállásának ideje alatt kisemmizték: a nácikkal kollaboráló Vichy-rezsim 1943-ban elkobozta gyűjteményét. Bauer a második világháború után halt meg.

Egy amerikai műgyűjtő pár támadta meg a bíróságon a nácik által elrabolt műkincsekre vonatkozó jogszabályt, amely előírja a festmény visszaadását, miután minden próbálkozásuk ellenére a kép visszaszolgáltatására kötelezték őket. A Toll házaspár 1995-ben vásárolta meg a festményt a New York-i Christie’s aukciósház árverésén 800 ezer dollárért (250 millió forint), amit 2016-ban kölcsönadtak egy kiállításra a párizsi Marmottan Múzeumnak. Bauer leszármazottai akkor indítottak pert Franciaországban a festmény visszaadásáért.

(Forrás: 24.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Egy év történetei képekben – Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban
Egy év történetei képekben – Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban
Őszi Kulturális Fesztivál 2026: jubileumi művészeti programsorozat Szegeden
Őszi Kulturális Fesztivál 2026: jubileumi művészeti programsorozat Szegeden