Friss hírek

Hírek, elemzések

Megszűntek az állami napközis táborok: tízezrek keresnek most helyet

Eseményfigyelő 1574

Az államilag támogatott napközis táborok megszűnésével idén nyáron tízezres nagyságrendben jelenhet meg új kereslet a napközis táborok piacán, ami érezhetően felgyorsítja a foglalásokat a jó ár-érték arányú turnusoknál. A korábban jelképes díjért elérhető állami programok helyét most piaci alapon működő táborok veszik át, amelyek ára jelentősen magasabb, miközben a június 20-án kezdődő, tízhetes nyári szünet gyermekfelügyeletét a családoknak továbbra is meg kell oldaniuk.

„Az állam által támogatott napközis táborok tavaly megszűntek, ez pedig érdemben átrendezi az idei nyári táborszezont. Az elmúlt években tízezres nagyságrendben vették igénybe ezeket a lehetőségeket az általános iskolás gyermeket nevelő családok, így most ugyanekkora nagyságrendben jelenik meg új kereslet a piaci napközis táboroknál” – mondta Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

A nyári szünet idén június 20-án kezdődik, és tíz héten át tart, ezt az időszakot a dolgozó szülőknek valamilyen formában meg kell oldaniuk. Kézenfekvő választás a napközis tábor, hiszen egyszerre biztosít napközbeni felügyeletet, programot, közösségi élményt és értelmes időtöltést a gyerekeknek. A korábban elérhető államilag támogatott konstrukciók azonban minimális költséggel voltak igénybe vehetők, a jelenlegi piaci kínálat díjai ehhez képest lényegesen magasabbak.

„A szülők számára ez most kettős kihívás: miközben ugyanúgy meg kell oldani a nyári felügyeletet, mint korábban, ezt jóval magasabb költségszint mellett tudják csak megtenni. A piaci alapon működő napközis táborok árai természetesen jelentősen meghaladják a korábbi támogatott programok díját, ezért sok családnak komolyabb előretervezésre lesz szüksége” – fogalmazott Tóth Béla.

A megnövekedett kereslet elsődleges következménye várhatóan nem az árak emelkedése, hanem a gyorsabb telítődés lesz. A napközis táborok piacán erős a verseny, ezért általános árfelhajtó hatás egyelőre kevésbé valószínű, ugyanakkor a kedvező ár-érték arányú, jól szervezett turnusok a megszokottnál hamarabb betelhetnek.

„Azt látjuk, hogy a jó ár-érték arányú napközis táborok iránt már most intenzívebb az érdeklődés, mint korábban ilyenkor. A Táborfigyelő adatain és a foglalási dinamikán is egyértelműen látszik, hogy gyorsabban mozdul a piac, ezt már most érezzük” – mondta a Táborfigyelő vezetője.

A változás nemcsak a családokat, hanem a táborszervezőket is alkalmazkodásra kényszeríti. A megnövekedett kereslet miatt a szervezőknek érdemes több turnussal, bővített kapacitással és rugalmasabb jelentkezési feltételekkel készülniük, miközben a családok oldalán is felértékelődik a tudatos tervezés.

A magasabb költségek miatt egyre több szülő számára lehet fontos szempont a részletfizetés lehetősége, amelyet ma már több táborszervező is kínál. Ez érdemi segítséget jelenthet a családoknak, ugyanakkor ennek kihasználásához időben kell dönteni.

„Aki biztosan szeretne jó ár-érték arányú nyári tábort találni, annak érdemes már májusban lefoglalni a gyerek nyári programját. A részletfizetés sok családnak valódi segítség lehet, de ezt akkor lehet jól kihasználni, ha nem az utolsó pillanatban kezdik el a keresést” – tette hozzá Tóth Béla.
A kínálat jelenleg még számottevő, de a legnépszerűbb turnusoknál már látszik a kapacitásszűkülés. A Táborfigyelő jelenlegi adatai szerint közel 800 táborturnus még elérhető, ugyanakkor mintegy 170 turnust már le kellett venni a rendszerből, mert beteltek. Ez alapján a nyári táborpiac kínálati oldalon még stabil, de a kereslet érezhetően gyorsabban fogyasztja a szabad helyeket, mint a korábbi években.Megszűntek az állami napközis táborok: tízezrek keresnek most helyet, gyorsabban telnek a nyári turnusok

Az államilag támogatott napközis táborok megszűnésével idén nyáron tízezres nagyságrendben jelenhet meg új kereslet a napközis táborok piacán, ami érezhetően felgyorsítja a foglalásokat a jó ár-érték arányú turnusoknál. A korábban jelképes díjért elérhető állami programok helyét most piaci alapon működő táborok veszik át, amelyek ára jelentősen magasabb, miközben a június 20-án kezdődő, tízhetes nyári szünet gyermekfelügyeletét a családoknak továbbra is meg kell oldaniuk.

„Az állam által támogatott napközis táborok tavaly megszűntek, ez pedig érdemben átrendezi az idei nyári táborszezont. Az elmúlt években tízezres nagyságrendben vették igénybe ezeket a lehetőségeket az általános iskolás gyermeket nevelő családok, így most ugyanekkora nagyságrendben jelenik meg új kereslet a piaci napközis táboroknál” – mondta Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

A nyári szünet idén június 20-án kezdődik, és tíz héten át tart, ezt az időszakot a dolgozó szülőknek valamilyen formában meg kell oldaniuk. Kézenfekvő választás a napközis tábor, hiszen egyszerre biztosít napközbeni felügyeletet, programot, közösségi élményt és értelmes időtöltést a gyerekeknek. A korábban elérhető államilag támogatott konstrukciók azonban minimális költséggel voltak igénybe vehetők, a jelenlegi piaci kínálat díjai ehhez képest lényegesen magasabbak.

„A szülők számára ez most kettős kihívás: miközben ugyanúgy meg kell oldani a nyári felügyeletet, mint korábban, ezt jóval magasabb költségszint mellett tudják csak megtenni. A piaci alapon működő napközis táborok árai természetesen jelentősen meghaladják a korábbi támogatott programok díját, ezért sok családnak komolyabb előretervezésre lesz szüksége” – fogalmazott Tóth Béla.

A megnövekedett kereslet elsődleges következménye várhatóan nem az árak emelkedése, hanem a gyorsabb telítődés lesz. A napközis táborok piacán erős a verseny, ezért általános árfelhajtó hatás egyelőre kevésbé valószínű, ugyanakkor a kedvező ár-érték arányú, jól szervezett turnusok a megszokottnál hamarabb betelhetnek.

„Azt látjuk, hogy a jó ár-érték arányú napközis táborok iránt már most intenzívebb az érdeklődés, mint korábban ilyenkor. A Táborfigyelő adatain és a foglalási dinamikán is egyértelműen látszik, hogy gyorsabban mozdul a piac, ezt már most érezzük” – mondta a Táborfigyelő vezetője.

A változás nemcsak a családokat, hanem a táborszervezőket is alkalmazkodásra kényszeríti. A megnövekedett kereslet miatt a szervezőknek érdemes több turnussal, bővített kapacitással és rugalmasabb jelentkezési feltételekkel készülniük, miközben a családok oldalán is felértékelődik a tudatos tervezés.

A magasabb költségek miatt egyre több szülő számára lehet fontos szempont a részletfizetés lehetősége, amelyet ma már több táborszervező is kínál. Ez érdemi segítséget jelenthet a családoknak, ugyanakkor ennek kihasználásához időben kell dönteni.

„Aki biztosan szeretne jó ár-érték arányú nyári tábort találni, annak érdemes már májusban lefoglalni a gyerek nyári programját. A részletfizetés sok családnak valódi segítség lehet, de ezt akkor lehet jól kihasználni, ha nem az utolsó pillanatban kezdik el a keresést” – tette hozzá Tóth Béla.

A kínálat jelenleg még számottevő, de a legnépszerűbb turnusoknál már látszik a kapacitásszűkülés. A Táborfigyelő jelenlegi adatai szerint közel 800 táborturnus még elérhető, ugyanakkor mintegy 170 turnust már le kellett venni a rendszerből, mert beteltek. Ez alapján a nyári táborpiac kínálati oldalon még stabil, de a kereslet érezhetően gyorsabban fogyasztja a szabad helyeket, mint a korábbi években.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei

Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték

Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig

Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet

Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó

TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik