Friss hírek

Hírek, elemzések

Május 22-én „fizikálisan” is elkezdődik a Velencei Építészeti Biennálé

Május 22-én „fizikálisan” is elkezdődik a Velencei Építészeti Biennálé

Eseményfigyelő 393

Kissé talán optimista hozzáállásnak tűnhet a jelenlegi helyzetben, ám az aktuális tervek szerint 2021. május 22-én ténylegesen, elszakadva az online világtól, fizikális valójában nyitja meg kapuit a Velencei Építészeti Biennálé. A kiállítás a tervezett nyitás után egészen november 21-ig látogatható lesz.

Az esemény eredetileg 2020 májusában indult volna, ám két alkalommal is lemondták, miután a koronavírus rohamosan terjedt Olaszországban és a világ többi részén is. Az Építészeti Biennálé így végül 2021-ben, a Művészeti Biennálé évében valósulhat meg, amelyet 2022. áprilisára halasztottak a szervezők.

Hashim Sarkis építész, kurátor a The Architect´s Newspapernek adott interjújában elmondta, hogy a “Hogyan fogunk ma élni?“  című kiállítás tartalma nem változik jelentős mértékben. Úgy fogalmazott, hogy a Biennálé eredeti témája és címe a “Hogyan fogunk együtt élni?" most még relevánsabb és egyben ironikus is az utóbbi időszakot meghatározó elszigeteltséget tekintve. Hangsúlyozta, hogy talán csak puszta véletlen, hogy annak idején a járvány megjelenése előtt néhány hónappal tették fel ezt a kérdést, amely ugyan más szemszögből, de akkor is aktuálisnak és kiemelt fontosságúnak bizonyult. Az éghajlatváltozás, a tömeges vándorlás, lakóhely változás, a politikai polarizáció, a növekvő faji, társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek globálisan is jelentős problémák, amik a pandémián túlmutatva is időszerűvé tették a kérdés megfogalmazását.

Még novemberben az érdeklődők virtuális formában bepillanthattak a kiállítás tartalmába. A projektek nagy része kapcsolódik a tárlat központi kérdéséhez és reagál az éghajlati és geopolitikai válságok problémakörére. Például az olasz pavilon az éghajlatváltozás háttérzajában egy új építészeti rendszer keresésére törekszik, míg az amerikai pavilon azt ígéri, hogy kiemeli a favázas szerkezetekben rejlő történelmi értékeket. Vannak olyan projektek is, amelyek egyfajta elterelést kínálnak a világjárvány kérdéskörétől. Többek között a kanadai pavilon, mely az úgynevezett „impozáns városok" témáját vizsgálja, mint Toronto és Vancouver, amik „hollywoodi párosként" szolgálnak New Yorknak és Los Angelesnek.

Az, hogy ténylegesen milyen lesz a májusi esemény programja, hasonló lesz-e a korábbi évekéhez még nem lehet pontosan megmondani. Illetve azt sem lehet megjósolni, hogy a jelenlegi és a jövőbeni nemzetközi utazási korlátozások megakadályozzák-e a látogatásokat. A The Architect´s Newspaper szerint viszont a COVID-19 vakcinák terjesztése az aktuális káosz ellenére, bizakodásra adhat okot a fizikai, nyilvános események bizonyos szintű folytatásához.

(Forrás: www.epiteszforum.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó