Friss hírek

Hírek, elemzések

Magyar bor nyert aranyat Moszkvában

Magyar bor nyert aranyat Moszkvában

Eseményfigyelő 437

Nagyaranyérmet nyert a Moszkvában megrendezett Eurázsiai Bor- és Párlatversenyen (EAWSC) a mádi Demetervin Pincészet dűlőszelektált, 2013-as évjáratú Király furmint aszúja.

A versenyt a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) együttműködésével és szabályrendszere szerint rendezték meg a moszkvai Összorosz Kiállítási Központban (VDNH) április 13. és 15. között. A zsűri elismert nemzetközi szakértőkből állt, akik 100 pontos rendszerben, vakkóstolással bíráltak. A versenyre nevezett borok mindössze 30 százaléka kaphatott díjat, és csupán nagyaranyérmet osztottak ki, ezek egyikét a mádi pincészet tokaji aszúja nyerte el - közölte az MTI-vel kedden a Demetervin Pincészet.

A sikerrel a települési eredetvédelmi egyesület, a Mádi Kör törekvése is visszaigazolást nyert, amely szerint az egyedi geológiával rendelkező, 1730 óta klasszifikált szőlőterületeket érdemes kompromisszummentes, komoly borokkal bemutatni, ezzel a világörökségi hagyományainkat fenntartani - idézi a közlemény Demeter Endre szőlész-borászt. A pincészet hangsúlyozta: csak a kiemelkedő évjáratokban készíti el a csúcsborának számító, dűlős aszút a mádi Király-hegyen található 3 hektárnyi, fél kilogrammos tőketerhelésű furmint ültetvényeiről. Ez 2013-ban egy 1376 palackos tételt jelentett, 200 gramm feletti természetes maradékcukor-tartalommal, amelyet a 8 grammos savtartalom, valamint az andezites, riolitos ásványosság tart feszes, elegáns egyensúlyban - áll a közleményben.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.